Foci

Komoly anyagi kár érte a Fradit

A Nemzeti Sport úgy tudja, a Ferencvárost 50 ezer euróra és egy nemzetközi zárt kapus meccsre büntette az UEFA.

A zöld-fehér klub vezetése foghatja a fejét, hiszen a nemzetközi szövetség sokkal súlyosabb büntetést szabott ki az egyesületre, mint az MLSZ tette azt bármikor, hiszen az FTC-nek a hírek szerint közel 16 millió forintot kell fizetnie szurkolói miatt.

 Fotó: MTI

Az UEFA azért döntött így, mivel a Rijeka elleni EL-selejtező fiumei meccsén a klub szimpatizánsai rasszista rigmusokat skandáltak, náci karlendítést használtak, valamint kifeszítettek egy olyan zászlót is, amin tiltott jelkép szerepelt.

Így a Ferencváros számlája 50 ezer euróval, vagyis megközelítőleg 16 millió forinttal lesz vékonyabb. Ha ezt összeadjuk a Sliema Wanderers elleni korábban 20 ezer eurós büntetéssel, úgy már 70 ezernél és 21 milliónál járunk.

Ráadásul az UEFA további egy nemzetközi zárt kapus meccsre büntette a magyar együttest, ami szintén súlyos bevételkiesést jelent a jövőben. A Nemzeti Sport számításai szerint a klubot így további 50 millió forintos kár érte.

Szerda este a büntetés tényét a fradi.hu is megerősítette.

“A Rijeka elleni büntetés kapcsán a klub részletes indoklást kér az UEFA-tól, ezt követően pedig egy személyes meghallgatást szeptemberre, ahol Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója és nemzetközi sportjogászok fogják képviselni a Ferencvárost. Itt részletesen elmondják, hogy milyen küzdelmet folytat és vív klubunk a kirekesztés ellen, bemutatják a kampányokat, az elért eredményeket, beszámolnak arról, milyen egyéb lépéseket tett, s melyekre készül. Az FTC igyekszik meggyőzni az UEFA-t, hogy tévesen ítéli meg a klubot.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik