Foci

Gulácsiékra nehéz túra vár, ikszelt az Arsenal

A BL-selejtező rájátszásának első körében a Salzburg hazai pályán nyert a Malmö ellen, míg az Arsenal emberhátrányban döntetlent ért el a Besiktas vendégeként.

Gulácsi Péter és csapata könnyű helyzetben volt, hiszen az egyik leginkább verhető ellenfelet kapták a play-off körre, így kötelező volt számukra a győzelem.

Az osztrákok azonban más forgatókönyvre számítottak, hiszen Schiemer és Soriano – utóbbi szabadrúgásból, a kapufa segítségével vette be a vendégek kapuját – találataival 2-0-ra is vezettek a svédek elleni találkozón, ám Forsberg a 90. percben szépíteni tudott, kihasználva a magyar hálóőr és védője hibáját.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A Salzburg számára így küzdős lehet a malmöi visszavágó,de a Köbenhavn dolga is bonyolult lesz, mivel otthon 3-2-re verte őket a Bayer Leverkusen.

Az Arsenal és a Napoli, a főtáblára jutásra leginkább esélyes együttesek döntetlent játszottak, bár az iksz inkább az angolok számára kedvező, ugyanis a Besiktas otthonában emberhátrányban fejezték be a meccset.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Ramseyt a 80. percben ugyanis kiállították, de a törökök nem éltek az adódó lehetőséggel, így maradt a 0-0, míg az olaszok az Athletic Bilbaóval végeztek 1-1-re.

A Steaua Bukarest sokáig gólnélküli döntetlenre állt a bolgár Ludogorets ellen, azonban a meccsen büntetőt hibázó Chipciu a 88. percben mégis megnyerte a találkozót a románoknak.

Eredmények – Bajnokok Ligája-selejtező, play-off, 1. mérkőzések

Besiktas (török)-Arsenal (angol) 0-0
Kiállítva: Ramsey (80.) 

Napoli (olasz)-Bilbao (spanyol) 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Higuain (68.) illetve Muniain (41.) 

Salzburg (osztrák)-Malmö (svéd) 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Schiemer (16.), Soriano (54.), illetve Forsberg (90.)

Köbenhavn (dán)-Leverkusen (német) 2-3 (2-3)
Gólszerzők:
Jörgensen (9.), Amartey (12.) illetve Kiessling (5.), Bellarabi (31.), Szon Hung Min (43.)

Steaua Bucuresti (román)-Ludogorec (bolgár) 1-0 (0-0)
Gólszerző: Chipciu (88.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik