Foci

Kétszer vezetett a Győr Fehérváron, mégis kikapott

A Videoton labdarúgócsapata 3-2-re legyőzte a Győri ETO-t. A Nyíregyháza a Budapest Honvéd otthonában nyert 1-0-ra úgy, hogy tíz emberrel fejezte be a mérkőzést.


Juhász Roland ezúttal is fejjel volt eredményes
Fotó: MTI 

Nyugati rangadót rendeztek az OTP Bank Liga 3. fordulójának szombati játéknapján, a Videoton fogadta a Győri ETO együttesét. Sándor György révén keresztlécen csattanó lövéssel jelentkeztek a fehérváriak az első félidőben, de mégis a vendégek mehettek előnnyel a szünetre, Pátkai lövése talált utat a hálóba a kapufa segítségével.

Fordulás után nem sokkal Gyurcsó adott középre, Wolfe pedig a saját kapujába sodorta a labdát, így egy szerencsés találattal egyenlített a Videoton. Nem tartott sokáig a hazai öröm, a 66. percben Rudolf maradt üresen a kapu torkában és ismét a Győrt juttatta előnyhöz. Volt még fordulat a meccsben: előbb a Vidi aktuális gólfelelőse, Juhász egyenlített fejjel, majd egy szép fehérvári akció végén Nikolic is meglőtte a maga gólját a 83. percben. Több találat már nem született, a Videoton 3-2-re nyerte meg a rangadót és továbbra is hibátlan a bajnokságban.

Eredmény – OTP Bank Liga, 3. forduló

Székesfehérvár, 3645 néző, v.: Iványi

Videoton – Győri ETO 3-2 (0-1)

Videoton: Calatayud – Szolnoki, Juhász, Vinícius, Stopira – Sándor, Simon Á. (Feczesin 76.) – Gyurcsó, Kleinheisler (Trebotic 64.), Oliveira (Álvarez 70.) – Nikolic

Győr: Kocic – Wolfe, Lipták, Lang, Völgyi – Varga R. (Andrics 80.), Pátkai, Kamber, Koltai (Kronaveter 46.) – Priskin, Rudolf

Gólszerzők: Wolfe (59., – öngól), Juhász R. (75.), Nikolic (83.), illetve Pátkai (42.), Rudolf (66.)

Sárga lap: Vinícius (51.), Juhász R. (51.), Nikolic (54.), illetve Lang (67.), Priskin (71.), Kocic (89.)

Ezzel egy időben Kispesten vendégeskedett az újonc Nyíregyháza. A budapestiek voltak valamivel veszélyesebbek az első félidőben, gólt azonban nem tudtak szerezni. A 64. percben járt a meccs, amikor megszerezte a vezetést a Szpari, Bajzát lőtt az alsó sarokba.

Nem sokkal később tíz emberre fogyatkozott a vendégegyüttes, Fodor állította meg szabálytalanul Youlát – kissé túlzó volt érte a piros lap. Hiába próbálkozott a folytatásban a Honvéd, a Szpari kihúzta a lefújásig és 1-0-ra nyert.

Eredmény – OTP Bank Liga, 3. forduló

Bozsik József Stadion, 1000 néző, v.: Farkas

Budapest Honvéd – Nyíregyháza Spartacus 0-1 (0-0)

Bp. Honvéd: Kemenes – Baráth, Ignjatovics, Marku, Fejes J. – Nagy G. (Holender, 64.), Portilla, Vécsei (Hidi, 73.) – Job, Youla (Prosser, 85.), K. Traoré

Nyíregyháza: Balogh J. – Szokol, Rubus, Fodor, Jánvári (Törtei, a szünetben) – Rezes, Kosztics, Szécsi, Abdouraman, Koller K. (Póti, 71.) – Lázár B. (Bajzát, a szünetben)

Gólszerző: Bajzát (63.)

Sárga lap: Holender (87.), Marku (85.)

Piros lap: Fodor (67.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik