Foci sport

Nem szigorítás, hanem segítség a klubkártya

A jegyvásárlási folyamat megkönnyítése és felgyorsítása a célja a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) a klubkártya-rendszer bevezetésével és fejlesztésével - hangzott el a szervezet székházában tartott péntek délelőtti sajtóbeszélgetésen.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője azt mondta, szeptember 15-től már csak a klubkártyával rendelkezők tudnak majd belépőt váltani az NB I-es és Magyar Kupa-mérkőzésekre. A határidőig a kártyák kiváltása ingyenes, szeptember 15-e után pedig a klubok által meghatározott összeg ellenében készíttethető el.

A kártyáknak három típusa lesz: az egyik a klubkártya, amelyen a tulajdonos – a jogszabály szerint előírt – adatait, nevét, születési helyét és idejét, valamint fényképét kell feltüntetni. A másik az úgynevezett futballkártya, amelyet az MLSZ bocsát ki azoknak, akik nem kötődnek egyetlen klubhoz. A harmadik a szövetség tisztségviselőinek, alkalmazottainak, illetve a játékvezetőknek és egyéb hivatalos személyeknek kiállított MLSZ-kártya.

Egy szurkoló egy klubkártyát és egy futballkártyát válthat ki, s ezek bármelyikével bármelyik NB I-es, kupa-, vagy válogatott mérkőzésre vehet jegyet. Ha valaki a klubkártyájával egy másik csapat meccsére vált belépőt, akkor a találkozót rendező egyesület dönti el, hogy a vendég- vagy a semleges szektorba szóló jegyet ad-e. A kártyák kiváltása nagyjából három-négy percet vesz igénybe, az érvényességi idejük pedig egységesen három év.

A Fradinál már tavaly is csak klubkártyával lehetett meccsre járni
Fotó: Market/Molnár Péter

A klubkártyákat az adott egyesületeknél lehet igényelni, az élvonalban szereplő kluboknak az MLSZ anyagi és technikai segítséget nyújtott és nyújt, hogy minél gördülékenyebben menjen végbe a folyamat.

A sajtóbeszélgetésen elhangzott az is, hogy az egyesületek ennek a rendszernek a segítségével könnyebben tudják tervezni a rendezéssel kapcsolatos költségeiket, a kártyákkal rendelkező szurkolók pedig a tervek szerint rendszeresen kapnak majd különböző kedvezményeket a kluboktól és az MLSZ-től is.

“Ez egy szolgáltatás, nem pedig a jegyvásárlást nehezítő szigorítás” – mondta Sipos Jenő. “A klubkártya-rendszer létjogosultságát nemzetközi példák is igazolják, az MLSZ pedig úgy gondolja, hogy ezzel a szurkolók közelebb is kerülnek ahhoz az egyesülethez, amelyhez kötődnek.”

Az MTI kérdésére a szóvivő elmondta, a rendszer teljesen egységes, a technikai feltételek mindenhol adottak, így a fővárosban és vidéken, a nagyobb és a kisebb kluboknál ugyanúgy kell működnie mindennek.

“Az egyesületeket arra kértük, hogy honlapjukon rendszeresen kommunikálják az aktuális tudnivalókat, ezzel is segítve a szurkolókat” – tette hozzá Sipos Jenő, majd hangsúlyozta, a legfőbb cél, hogy a drukkerek hosszas sorban állás nélkül, könnyedén és rövid idő alatt juthassanak be a mérkőzésekre.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.