Foci

Del Bosque: A spanyolok nem találnak még egy Xavit

A spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a Barcelona középpályásának visszavonulása komoly gondot okoz a nemzeti csapatnak.

A 133-szoros válogatott labdarúgó kedden jelentette be, többé nem szeretné magára húzni a címeres mezt, mivel nagyon csalódott.

“Varázslatos volt, fantasztikus szakasza az életemnek, de az én időm lejárt. Egykor társaimnak alegjobbakat kívánom és a csapat szurkolója leszek a továbbiakban. Brazília hatalmas csalódás volt az egész közösség számára. Számomra az is, hogy nem szerepelhettem a döntő mérkőzésen Chile ellen” – nyilatkozta.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A döntés után a szövetségi kapitány elmondta, Xavinak fontos szerepe volt a spanyol válogatott stílusában, és a közeljövőben nem találnak majd olyan labdarúgót, aki pótolni tudná a középpályást.

“Szeretném elmondani, hogy ő egy fantasztikus játékos. Kulcsfontosságú volt a szerepe a taktikában és minden sikerben, amit eddig elértünk. Nagyon hiányzoni fog nekünk” – kezdte Del Bosque.

“Komoly támogatást nyújtott nekünk az elmúlt hat évben. Minden egyetértünk abban, hogy fájni fog a hiánya, talán még fontosabb is volt nekünk, mint akár egy edző személye.”

Xavi 133 válogatott meccséből 70-et Del Bosque kapitánysága alatt játszott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik