Foci

A hajrában fiesztázott a Honvéd az újonc ellen

A Budapest Honvéd 3-0-ra győzte le a Dunaújvárosi PASE csapatát az OTP Bank Liga első fordulójában.

Szezon eleji forma ide vagy oda, jobban is odatehették volna magukat a csapatok a találkozón, ugyanis a Bozsik Stadionba kilátogató ezer néző nem részesült életre szóló élményben.

Az első játékrész fele jobbára teljesen eseménytelenül telt el. A 26. percben aztán óriási lehetőséget kapott az ellenféltől a Honvéd, Villám ugyanis nyújtott lábbal lépett oda Holendernek, aki ezért meg is kapta a teljesen jogos piros lapját.

A szünetig nem tudta érvényesíteni emberfölényét a piros-fekete alakulat, de a térfélcserét követően is csak labdarbirtoklási fölénye volt a Honvédnak.

Fotó: MTI

A hajrához közeledve “rákapcsolt” a fővárosi alakulat, de a vezető gól megszerzését leginkább Milintének, a dunaújvárosiak kapusának köszönhetik. Egy szélről jött beadást követően Holender fejetl a rövid sarok irányába, a vendég hálóőre pedig nagyon szerencsétlenül ért bele a labdába, ami átcsorgott a gólvonalon.

Az utolsó percekre kinyílt a PASE, Kemenes pedig egy remek kijövetelt követően indította Youlát, aki parádésan vette át a labdát, ziccerben pedig nem hibázott, a hosszú sarokba lőtt.

A ráadásban jött a csattanó: az egy perccel azelőtt beálló Traoré tolta el a labdát védője mellett, majd egy lövőcsellel elküldte Milintét és a rövid alsóba gurított.

Az újonc Dunaújváros így nem kezdte jól élvonalbeli szereplését, míg az előző szezon végén gyengélkedő Honvéd három ponttal rajtolt.

Eredmény – OTP Bank Liga, 1. forduló

Budapest Honvéd-Dunaújvárosi PASE 3-0 (0-0)
Bozsik Stadion, 1000 néző, v.: Farkas     

Honvéd: Kemenes – Ikenne-King, Ignjatovic, Alcibiade, Alexis (Fejes, 59.) – Godoy, Vécsei (Hidi, 86.), Nagy G. – Job, Youla (Traoré, 92.), Holender

Dunaújváros: Milinte –  Villám, Gavric, Szekeres A., Csehi T. – Jakab, Lázár Zs., Böőr (Kocsis G., 61.), Petneházi, Pascua (Sóron, 88.) – Godslove (Peric, 81.)

gólszerzők: Holender (75.), Youla (86.), Traoré (93.)

kiállítva: Villám (26.)

sárga lap: Holender (43.), illetve Petneházi (63.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik