Foci

Ferencváros: 00

Bármilyen hihetetlen, a Ferencváros képes volt úgy lejátszani az Európa Liga selejtező első felvonását, hogy Rijekában egyetlen egyszer sem lőtt kapura!!! Ez a Fradi, nem az a Fradi.

Nincs egyszerű helyzetben Thomas Doll edző, hiszen a nyári átigazolási időszakban totálisan átalakult a Ferencváros kerete. Négy hét alatt pedig nehéz csodát tenni, összerakni és ütőképessé tenni egy olyan csapatot, ahol a kezdőben rögtön 5, azaz öt új játékos szerepel.

Az is nyilvánvaló, hogy Leonardót, Besicet és még a rém indolens Jennert is nehéz lesz pótolni a pályán, ők erősen felfelé lógtak ki a magyar bajnokságból. Hogy a nagy átalakításra miért volt szükség, azt nyilván a klubvezetés tudja, de az biztos, ez a Fradi nem az a Fradi, amelyik a tavaszi szezonben zsinórban nyerte a meccseket és a bajnokság végén felkapaszkodott az “Európa járatra”. 

Az új emberek, Tomislav HavojicDilaver, Nalepa, Kukuruzovic, Bosnjak egyike sincs a közelében sem a fent nevezett hármasnak, ez az első három Európa Liga mérkőzés alapján kristálytisztán látszik.

Ennek ellenére Rijekában illett volna legalább egyszer kapura lőni. Ez nem sikerült. A 0/0-as lövés/ kaput eltaláló lövés mutató kritikán aluli. Ezért számunkra végképp nem kapott az az edzői húzás értelmet, hogy az egykori német válogatott Benjamin Lauth és/vagy a magyar válogatott Böde Dániel miért nem játszott kezdőként, miért az az Ugrai Roland kapott bizalmat, aki a Haladásban is csak stabil csere volt tavasszal….

Mint ahogy az sem, hogy Tomislav Havojic – aki nem mellesleg nemzetiségét tekintve horvát – miért buktatja tök fölöslegesen a 85. percben büntetőt érően a szintén horvát Andrej Kramaricot (1-0), amivel lényegében minimálisra csökkentette a továbbjutási esélyeket – de még sorolhatnánk.

Nem tesszük. Várjuk a csodát a budapesti visszavágón… Ha megérkezik és a Fradi netán továbbjut, akkor itt az esély, kiemelt lesz. A mai nyoni sorsolás kiemeléseit ugyanis az UEFA-koefficiens alapján határozták meg, így ha egy csapat olyan ellenfelet üt ki, amely magasabban rangsorolt, akkor annak a kiemelését viszi tovább.

Eredmény – Európa Liga, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés

Rijeka, 9000 néző, v.: Tobias Stieler (német)

Rijeka (horvát) – Ferencváros 1-0 (0-0)

HNK Rijeka: Vargic – Tomecak, Mitrovic, Samardzic, Leovac – Jugovic (Jahovic, 83.), Moisés, Sharbini (Kvrzic, 66.) – Brezovec, Krstanovic, Jajalo (Kramaric, 57.)

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Mateos, Pavlovic, Bosnjak – Kukuruzovic, Nalepa, Gyömbér, Havojic – Ugrai (Lauth, 79.), Somália

gólszerző: Krstanovic (85., 11-esből)

sárga lap: Krstanovic (22.), illetve Pavlovic (54.), Nalepa (65.), Mateos (75.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik