Foci

Palermóból igazolt a Vidi, AS Romából tesztel a Hali

Simon Ádám négy évre kötelezte el magát a fehérvári csapathoz, míg az olasz U20-as válogatott Filippo Scardini próbajátékra érkezett vesz részt a Rohonczi útra.

Simon Ádám 1990. március 30-án született Salgótarjánban. A Salgótarjáni BTC-ben és az MTK-ban nevelkedett, első profi klubja a Szombathelyi Haladás volt, ahol 2008-2011 között játszott. 2011-ben leigazolta az olasz Palermo, de a klub állandóan kölcsönadta.

Előbb Bariban, majd legutóbb újra a Haladásban futballozott kölcsönben, de most a Videoton kivásárolta szerződéséből. A védekező-középpályás négyéves szerződést kötött.

Az utóbbi időben jobbára saját nevelésű fiatalokra építő Haladás is aktivizálta magát. Most is alulról építkeznek – már ha csak földrajzi értelemben is. A korábbi U20-as olasz válogatott Filippo Scardini szerdán próbajátékra érkezett a Haladáshoz – írja a veol.hu. Az AS Roma 22 éves támadója kölcsönbe érkezhet a szombathelyiekhez, de hogy milyen feltételekkel az egyelőre még nem tisztázott. Scardina 2012 óta kölcsönben az olasz negyedosztályú Poggibonsit erősítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik