BL: David Latafa az új Lionel Messi

A Sparta Praha a BL selejtezők második körének első meccsén 7-0-ra verte a Levadi Tallinnt. Ez már magában nem semmi. Amit azonban a cseh csatár művelt az mindenképp felkiáltójeles. Ötször is.

De ki a bánat az a David Lafata??? A srác 33 évével nem tartozik a fiatal játékosok közé, sőt. Igazából nagy karriert sem futott be, még 2007-2008-ban egy évadot játszott az Austria Wienben – oszt hazaköltözött. Második éve a Sparta Praha csatára és itt elég jól megy neki, 42 meccsen kedd estig 23 gólt szerzett.

 
Latafa az új Messi!!!!!
Forrás: sparta.cz 

Latafa pályfutását illetően nyilván már nem álmodozott nagy dolgokról. És láss csodát, szerda reggel már úgy ébredhetett, hogy Lionel Messivel emlegetik egy lapon. Ehhez annyit kellett tennie, hogy a jó nevű Levadi Tallinn hálójába a 22. és a 60. perc között, azaz 38 perc alatt öt gólt gurítson, fejeljen, stb. – BL selejtezőn.

David Lafatát mesterötösét követően a 73. percben lecserélte edzője. Ezzel megfosztotta attól, hogy megdöntse  Lionel Messi BL gólcsúcsát. Így csak beállította. Ugyanis a labdarúgás történetében eddig az argentin klasszis és a lett Mikhail Mikholap talált be egy BL-meccsen – a selejtezőket is beleszámítva – ötször az ellenfél hálójába.

De, ha lett volna még Latafának 17 perce… 

BL, MÁSODIK SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK, EREDMÉNYEK:

Cliftonville (északír)–DVSC-Teva (magyar) 0–0
Valletta (máltai)–Qarabag (azeri) 0–1
Slovan Bratislava (szlovák)–The New Saints (walesi) 1–0
BATE Boriszov (fehérorosz)–Skënderbeu (albán) 0–0
Sheriff Tiraspol (moldovai)–FK Szutjeszka (montenegrói) 2–0
Zrinjski Mostar (bosnyák)–Maribor (szlovén) 0–0
FC Santa Coloma (andorrai)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0–1
Rabotnicski (macedón)–HJK Helsinki (finn) 0–0
Dinamo Zagreb (horvát)–Zalgiris (litván) 2–0
Partizan Beograd (szerb)–HB Tórshavn (feröeri) 3–0
Sparta Praha (cseh)–Levadia Tallinn (észt) 7–0
KR Reykjavík (izlandi)–Celtic (skót) 0–1

Szerdai meccsek:

19.00: Dinamo Tbiliszi (grúz)–Aktobe (kazah)
19.00: Malmö (svéd)–Ventspils (lett)
19.00: Ludogorec (bolgár)–Dudelange (luxemburgi)
19.30: Strömsgodset (norvég)–Steaua Bucuresti (román)
20.45: Legia (lengyel)–St. Patrick’s (ír)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.