Foci sport

U19-es Eb: a vb-kvalifikációt érő csoportharmadik hely a cél

A legjobb hatba kerülés a magyar válogatott célja a szombaton kezdődő U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon Mészöly Géza szövetségi edző szerint.

A szakvezető a keddi sajtóbeszélgetésen úgy fogalmazott, hogy ennek elérése azért lenne fontos, mert akkor a csapat kvalifikálná magát a 2015-ös új-zélandi U20-as világbajnokságra, de igazán elégedett akkor lenne, ha továbbjutna csoportjából – azaz elődöntőt játszhatna – az együttese.

“A tesztek szerint ott tartunk, ahol kell” – jelentette ki Mészöly Géza, aki a csoportriválisokról szólva éppen az első, szombati ellenfelet, Ausztriát tartja a legerősebbnek, mert keretükből hárman már a felnőtt válogatottban is bemutatkoztak. A portugálokat említve kiemelte, hogy már kétszer játszottak ellenük, ebből egyszer nyert, egyszer döntetlent ért el a csapata. Izraelt pedig szívós együttesként jellemezte a szakember.

 Fotó: mlsz.hu

Mészöly Géza szerdán este szűkíti keretét a tornán szerepeltethető 16 mezőnyjátékosra és két kapusra.

A válogatott tagjai kedden kikapcsolódásként a rapper Curtis előadását hallgatták meg a telki edzőközpontban, sőt, be is szálltak az éneklésbe, majd szövetségi edzőjük édesapját, Mészöly Kálmánt köszöntötték, aki szerdán ünnepli 73. születésnapját.

A korábbi világválogatott futballista arra bíztatta a tehetségeket, hogy higgyenek a sikerben és önmagukban, mert akkor messzire juthatnak pályafutásuk során, ehhez pedig a kontinensviadalon tehetik meg az első komoly lépéseket. Felhívta még figyelmet arra, hogy egy tornán a csapategység az egyik legfontosabb tényező.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.