Foci

Löw elmondta, mi volt a német siker titka

A tudatos építkezést és a folyamatos munkát emelte ki a győztes szövetségi kapitány.

Hosszas előkészítő munka gyümölcsének tartja a világbajnoki címet Joachim Löw, a vasárnapi döntőben Argentínát hosszabbítás után 1-0-ra legyőző német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szakvezető kiemelte, a program tíz éve kezdődött el, amikor még Jürgen Klinsmann segítőjeként dolgozott a csapat mellett.

“Csaknem 50 napot töltöttünk most együtt, de ez a projekt 2004-ben indult el. Az a siker titka, hogy folyamatosan fejlődtünk, még akkor is, ha az utolsó lépést korábban nem tudtuk megtenni a nagy tornákon” – mondta.

Az 54 éves tréner hangsúlyozta, az általa tanítottakon túl a háttérben ott vannak a hagyományos német értékek is, mint a kemény munka és az, hogy sosem szabad feladni.


Fotó: Europress Fotóügynökség

“A Bundesligának és a németországi edzőközpontoknak hatalmas szerepük van ebben a diadalban. Amikor a 2000-es és 2004-es Eb-n is a csoportkör után búcsúztunk, akkor a padlón voltunk. Ekkor elhatároztuk, hogy edzőcentrumokat építünk, hogy technikailag jobbak legyünk.”

Löw szerint az első jeleket akkor lehetett látni, amikor 2010-ben az elmúlt 76 év legfiatalabb német együttesével bronzérmet nyertek és támadó stílusukkal sok rajongót szereztek.

“A Bundesliga-klubok egyre fiatalabb játékosokat emeltek be az első csapatukba, nagyszerű munkát végeztek és hálás vagyok nekik” – tette hozzá.

Németország története negyedik világbajnoki címét szerezte meg vasárnap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik