Foci

Vignjevic: Így kell kezdeni egy szezont!

Az Újpest és a DVSC vezetőedzője is egyetértett abban, hogy apróságok döntöttek a Szuperkupa-döntőben.

Az Újpest labdarúgócsapata rövid időn belül másodszor ünnepelhetett: a Magyar Kupa-elsőség után pénteken este a Szuperkupa is a klub vitrinjébe került. A budapesti együttes 0-0-s rendes játékidőt követően büntetőkkel győzte le a bajnok Debrecent a Puskás Ferenc Stadionban.

„Természetesen nagyon jó érzés, hogy újabb kupát nyert a csapat, így kell kezdeni egy szezont! Nagyon nehéz mérkőzés volt, de erre számítottunk, hiszen véleményem szerint a Debrecen a legjobb magyar csapat, sok sikert kívánok nekik Európában, remélem, jól szerepelnek majd. Kicsit korai volt még ez a mérkőzés, látszott is a fáradtság a játékosokon a kemény edzésmunka miatt, de ennek ellenére is jó teljesítményt nyújtottak kilencven percen keresztül, csak gratulálni tudok nekik a győzelemhez. „Fifty-fifty” meccs volt, de talán valamivel jobban játszottunk, mint a DVSC, úgyhogy megérdemeltük a sikert. Sok munka vár még ránk és szükség van még pár minőségi igazolásra, de úgy gondolom, hogy jó úton indultunk el, úgyhogy bízom a hasonló folytatásban!” – értékelt a lefújás után Nebojsa Vignjevic, a lila-fehérek vezetőedzője az ujpestfc.hu-n.


Fotó: MTI

Kondás Elemér, a vesztes DVSC-TEVA trénere szerint az ellenfél bírta jobban az idegek harcát, ez döntött.

„A vége igazi kupadöntőre emlékeztetett. Az első félidőben nem forogtak veszélyben a kapuk, a másodikban már azért itt is, ott is akadtak helyzetek. A tizenegyespárbaj pedig az idegek harca. Az nyer, aki jobban tud koncentrálni, jobban ki tudja zárni a külső tényezőket. Ebben ma az Újpest jobb volt, megérdemelten nyert. A mérkőzés szolgálta a felkészülésünket, bár az, hogy Kulcsár, Bouadla és Máté is megsérült, nem olyan jó” – idézi Kondást az nso.hu, aki azt is elmondta, a kelleténél jóval óvatosabban játszott a csapata.

Videó – A találkozó összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik