Foci

Kaká már nem tartozik a Milan kötelékébe

Közös megegyezéssel felbontotta szerződését Kaká, az AC Milan aranylabdás brazil futballistája.

A 32 éves játékmester 2003-ban szerződött a Milanhoz, amellyel bajnoki címet és Bajnokok Ligáját is nyert. 2009-ben 65 millió euróért megszerezte a Real Madrid, amellyel ugyan bajnoki címet is ünnepelhetett, de az ott töltött négy szezonban nem tudta megismételni az Olaszországban mutatott teljesítményét.

Tavaly nyáron visszatért a milánóiakhoz, de a csapattal együtt ő is gyengélkedett, szerződése ugyan még egy évig szólt volna, azonban egy záradék szerint, mivel a bajnokságban nyolcadik Milan nem harcolta ki az európai kupaindulást, távozhatott.

A 2007-ben a világ legjobb labdarúgójának választott Kaká hétfőn az Egyesült Államokba utazik, hogy aláírja szerződését az amerikai bajnokságban (MLS) szereplő Orlando City Soccer Clubbal. A középpályás a következő idény első felét még nevelőegyesületében, a brazil Sao Paulóban tölti kölcsönben, 2015 januárjától pedig a floridai klub színeiben szerepel.

Kaká a brazil válogatottban 87 mérkőzésen 29 gólt lőtt, 2002-ben világbajnoki címet szerzett a csapattal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik