Fejet hajtottak a szupersasok a gall kakas előtt

A labdarúgó-világbajnokság ötödik nyolcaddöntőjében a francia válogatott 2-0-ra győzte le Nigériát.

Az összecsapás egyértelmű esélyesei a franciák voltak, ám a játék képe alapján könnyen máshogy is alakulhatott volna a mérkőzés.

Az első játékrészben a Giroud-Benzema duó igen haloványan futballozott az első játékrészben, míg Nigéria bátran, támadó szellemben futballozott. A szupersasok gólt is tudtak szerezni, amit azonban a játékvezető – jogosan – les miatt nem adott meg.

Fotó: Europress fotóügynökség

A szünet után visszavettek a tempóból a csapatok, Franciaország pedig cserére szánta el magát a játékrész felénél: Giroud helyére Griezmann állt be, aki nagy lendületet vitt az európai gárda játékába.

A találkozó hajrájáig nem esett gól, bő tíz perccel a rendes játékidő vége előtt egy francia szöglet gólt eredményezett. Enyeama rosszul jött ki a kapujából, Pogbának pedig csak az üres kapuba kellett bólintania.

A potygólt követően nem bírt talpra állni Stephen Keshi együttese, ráadásul a hosszabbításban Yobo a saját kapujába talált, ekkor dőlt el véglegesen, hogy a gall kakas lesz ott a legjobb nyolc között.

Eredmény – labdarúgó-világbajnokság, nyolcaddöntő

Franciaország-Nigéria 2-0 (0-0)
Brazíliaváros, 18.00 (tv: M1), vezeti: Mark Geiger (egyesült államokbeli)

Franciaország: Lloris – Debuchy, Varane, Koscielny, Evra – Pogba, Cabaye, Matuidi – Valbuena (Sissoko, 94.), Benzema, Giroud (Griezmann, 62.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps.

Nigéria: Enyeama – Ambrose, Omeruo, Yobo, Oshaniwa – Onazi (Ruben Gabriel, 59.), Mikel – Odemwingie, Moses (Nwofor, 89.), Musa – Emenike. Szövetségi kapitány: Stephen Keshi.

Gólszerzők: Pogba (79.), Yobo (91. – öngól)

Sárga lap: Matuidi (54.)

2. FÉLIDŐ

95. PERC: Véget vet a játékvezető a mérkőzésnek, Franciaország a legjobb nyolc között!

94. PERC: Cserélnek még egyet a franciák: Sissoko veszi át Valbuena helyét.

91. PERC: GÓÓL! Valbuena beadásába Yobo ér bele, a labda pedig saját kapujába pattan. 2-0.

90. PERC: Öt perc a ráadás.

89. PERC: Cserél Keshi: Moses le, Nwofor be.

87. PERC: Eldugják a labdát a franciát, aligha lesz itt nigériai egyenlítő gól.

84. PERC: Griezmann kapott remek lasztit a középpályáról, hatalmas bombáját azonban Enyeama szögletre bokszolta.

83. PERC: Nigériát megfogta a bekapott gól, egyelőre esélyük sincs az egyenlítésre.

79. PERC: GÓÓL! A sokadik francia szögletnél Enyeama aláfutott a labdának, Pogba pedig az üres kapuba stukkolt! 1-0.

79. PERC: Újabb francia helyzet, Benzema fejesét Enyeama tornászta ki a léc alól.

77. PERC: MIK MARADTAK KI! Egy szöglet után Benzema lövését előbb a gólvonalról vágták ki a nigériaiakat, az ismétlésnél pedig Cabaye lövése a felső lécről vágódott a mezőnybe.

76. PERC: Griezmann színt vitt a franciák játékába, beadását követően Enyeamának kellett figyelnie.

73. PERC: Benzema lő messziről harmatgyengén.

70. PERC: A meccs eddigi legnagyobb helyzete! Benzema verekedte át magát két emberen majd kényszerítőzött Griezmann-nal, ám végül az ötösről Enyeamába vágta a játékszert.

69. PERC: Musa beadását Koscielni vágta szögletre a rövid oldalon.

67. PERC: Enyeama ejtette ki a labdát a kezéből, szerencséjére egy társ menteni tudott a már lendítő Pogba elől.

64. PERC: Odemwingie két szép csel után lőtt a kapuval szemből, de lövése középre tartott így Lloris védeni tudott.

62. PERC: Cserélnek a franciák, Griezmann veszi át Giroud helyét.

60. PERC: Emenike bombázott távolról, de Llorisnak nem kellett közbeavatkoznia.

59. PERC: Most jön a csere, az imént lesérült Onazi helyére Ruben Gabriel állt be.

58. PERC: Egy hatalmas nigériai bedobást Koscielny bólint szögletre, amiből ismételten nem alakult ki veszély a francia kapu előtt.

57. PERC: Onazit hordágyon kellett levinni a pályáról. Egyelőre tíz emberrel Nigéria.

54. PERC: Matuidi lépett oda Onazinak, aki könnyen lehet hogy nem tudja folytatni a játékot. A francia középpályás sárga lapot kapott.

53. PERC: Varane-t csapta halántékon a laszti, most ő szorul ápolásra.

50. PERC: Oshaniwát kell ápolni.

48. PERC: Moses lépett el a jobb szélen, beadásába viszont Koscielny lépett bele.

46. PERC: Folytatódik a meccs, nem volt csere egyik oldalon sem.

1. FÉLIDŐ

45+2. PERC: FÉLIDŐ!

45. PERC: Kettő percet hosszabbít az amerikai játékvezető.

44. PERC: Egy távoli bombát követően Lloris hárított bravúrral, a kipattanót pedig Moses kézzel tolta meg, a játékvezető pedig szabadrúgást ítélt kifelé.

40. PERC: Egy váratlan ritmusváltás végén Valbuena passzolt Debuchy elé aki kapásból lőtt a ketrec mellé.

38. PERC: Szögletekből nincs hiány, azonban a nigériaiak nem tudnak helyzetbe kerülni belőlük.

36. PERC: Franciaország rendre lassan, körülményesen vezetgeti a labdát, s a passzolásba is rengeteg hiba csúszik a kékeknél.

33. PERC: Giroud feje felett szállt át egy francia beadás, a hosszú pedig Debuchy a lelátóra bikázta a labdát.

30. PERC: Egy tetszetős kényszerítőt követően Odemwingie tüzelt 16 méterről, de a védők blokkolni tudtak.

26. PERC: Jöhetett a harmadik nigériai szöglet, de ez sem rejtett magában veszélyt.

24. PERC: Két francia szögletet követően Nigéria próbálkozhatott sarokrúgással, eredménytelenül.

22. PERC: Hatalmas francia helyzet! Valbuena beadását Pogba lőtte el kapásból, Enyeama azonban hatalmas reflexmozdulattal védeni tudott.

21. PERC: A játékrész feléhez érve egyértelműen megállapítható, hogy ez a meccs nem lesz sétagalopp a franciáknak.

19. PERC: GÓÓL! De les miatt nem adja meg a játékvezető! Musa tekert a kapu elé, ahol Emenike kotort érkezett és passzolt a kapuba, de a partjelzőnek már magasban volt a zászlaja.

17. PERC: Ezúttal Matuidi tarolt le egy nigériait a 16-os előterében, a szabadrúgást azonban Emenike körülbelül a nézőtér 17. sorába lőtte ki.

15. PERC: Onazi ápolása miatt csak most végezték el a pontrúgást a Fekete Sasok, de a felfejelt labdát végül Lloris könnyedén lehúzta.

13. PERC: Emenike osztott ki egy kötényt Cabaye-nak a 16-os oldalvonalánál, a játékvezető pedig szabadrúgást ítélt.

10. PERC: Valbuena vesztett labdát a félpályánál, a nigériaiak azonban a gyors kontra végén még csak kapura lőni sem tudtak.

8. PERC: Nem játszik alárendelt szerepet Stephen Keshi csapata, sőt, egyelőre az afrikaiaknál van többet a játékszer.

5. PERC: Gyorsan egyenlítettek a franciák a sarokrúgásban, azonban ők sem tudtak veszélyt teremteni az ellenfél kapuja előtt belőle.

4. PERC: Nigéria végezhette el a meccs első szögletét, de az első francia bekk felszabadított.

1. PERC: Elkezdődött a meccs, Nigéria indította útjára a lasztit.

Előzetes: Franciaország veretlenül nyerte meg az E csoportot, Ecuador és Honduras ellen gólt sem kapott, de a védőknek most minden tudásukra szükségük lesz, hogy megállítsák az F csoportban másodikként zárt Nigériát, amely az argentin védelmet kétszer is átjátszotta a 3-2-es dél-amerikai sikerrel zárult utolsó csoportmeccsén.

Utóbbi találkozón az afrikaiak gyors szélsője, Ahmed Musa duplázott, az ő veszélyes játéka mellett az erőcsatár Emmanuel Emenikére, valamint a rutinos és kiváló technikai képességekkel rendelkező Peter Odemwingiére is oda kell majd figyelnie a francia védelemnek.

“Óriási erőbedobással játszanak, jó csapatuk van, amely erős, gyors és keményen harcol a középpályán, épp ezért okozott gondot Argentínának is” – vélekedett a hétfői riválisról Yohan Cabaye, a franciák középpályása.

Nigéria 1998 óta az első egyenes kieséses összecsapására készül vb-n, de akárcsak Ghána és Kamerun esetében, itt is megzavarta a felkészülést egy állítólagos pénzügyi vita. Az afrikai együttes játékosai ugyanis csütörtökön félbehagyták az edzést, a hírek szerint azért, mert nem kapták meg a korábban beígért prémiumukat.

“Hallottam erről, de nem hiszem, hogy ez bármin is változtatna, így is, úgy is az övéké a legjobb afrikai válogatott” – mondta Bacary Sagna, a francia együttes jobboldali védője, aki kiemelte, hogy a nigériai játékosok európai topcsapatokban futballoznak. “Tudjuk, hogy nagyon veszélyesek, ezért türelmesnek kell majd lennünk.”

A francia válogatott az eddig látottak alapján szereti irányítani a játékot, de Didier Deschamps szövetségi kapitány ezúttal nem küldhet pályára túlságosan támadó felfogású együttest, így elképzelhető, hogy inkább a biztos védekezésből induló gyors ellenakciókra készíti majd fel tanítványait.

“Mindent meg kell tennünk, hogy maximálisan koncentráltak legyünk, a nehéz pillanatokban is nyugodtak tudjunk maradni” – nyilatkozta Sagna.

A két csapat hétfőn 18 órától Brazíliavárosban, a Mané Garrincha Nemzeti Stadionban csap össze, a továbbjutó a szintén hétfőn sorra kerülő Németország-Algéria meccs győztesével találkozik majd a negyeddöntőben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.