Foci

KO után: mi lesz veled, világbajnok?

A labdarúgó-világbajnokságon a csoportkör második fordulója zajlik, ahol néhány csapat már most biztos kieső lehet, ha hibázik. Extrém esetben a világbajnok Spanyolország is kezdhet csomagolni ma este.

Az első körben súlyos csapást mértek Robbenék az ibériaiakra (5-1), mely után a tulipánosok joggal pályázhatnak a csoport első helyére. Nem úgy a spanyolok, akiknek bizony fel kell kötniük a nadrágjukat és mindenképpen három ponttal kell elhagyniuk a játékteret dél-amerikai ellenfelükkel szemben – ha legalább a második pozíciót el szeretnék érni kvartettjükben.


A világbajnoki címvédő csapat játékát látva elkerekedett a szája a szép spanyol kisasszonynak
Fotó: Europress

Márpedig Chile nem könnyű ellenfél, sőt!! Vicente del Bosque a mérkőzést megelőző sajtókonferencián elmondta, lesz némi változtatás a kezdő tizenegyben:

Valószínűleg változtatunk a felálláson, de nem sokat. Még 12 olyan játékosom van, akik nem léptek eddig pályára, ám mindannyian kitűnő képességű labdarúgók, akik folyamatosan bizonyítanak klubjaikban. Meglehet, hogy páran lehetőséget kapnak közülük Chile ellen.”

Na azóta mindenki azt találgatja, ki marad ki a kezdőből. A spanyol AS szerint csak a folyamatos füttyszót nehezen viselő Diego Costát cseréli a mester Torresre, míg mások a hollandok ellen rém lassúnak tűnő Xavit és Xabi Alonsót is kivennék. Megint mások a Piqué helyzetét kérdőjelezik meg és tennék helyére Martinezt.

Az biztos külső szaktanácsadóban nincs hiány, de egyes információk szerint még a csapat is csak 2 órával a meccs előtt értesül a kezdőről. A mesternek arról is döntenie kell, vajon a hollandok ellen hibázó Iker Casillasnak ad-e újabb lehetőséget. Mourinho meglepetésre védelmébe vette korábbi játékosát:

Én nem ültetném le Ikert a padra. – mondta a portugál a Yahoo-nak. „A kapusposzt nagyon speciális, és egyetlen rossz meccs miatt még nem váltanám le.”

Azonban bárki is álljon a kapuban, a spanyolok védelmét is fel kell rázni, hiszen ha ismét ilyen könnyedén elrohannak mellettük, akkor máris vesztettek.

Az AS szerint így kezdenek a felek:

Éjfélkor Horvátország egy pontra zárkózhat a négy pontos Brazília-Mexikó duóhoz az A csoportban, amennyiben sikerül legyőzniük Kamerunt. A döntetlen egyik csapatnak sem jó, így győzelemre törő játékkal kell futballozniuk. Izgalmas meccsnek ígérkezik tehát ez is.

A brazíliai labdarúgó-világbajnokság szerdai programja a várható összeállításokkal:

B csoport, 2. forduló:

Ausztrália-Hollandia, Porto Alegre 18.00 TV: M1 (játékvezető: Dzsamel Hajmúdi (algériai))

A várható kezdőcsapatok:

Ausztrália: Mat Ryan – Ryan MacGowan, Jason Davidson, Matthew Spiranovic, Alex Wilkinson – Tommy Oar – Mark Milligan, Mile Jedinak, Mark Bresciano – Tim Cahill, Mattew Leckie
Hollandia: Jasper Cillessen – Daryl Janmaat, Ron Vlaar, Stefan de Vrij, Bruno Martins Indi, Daley Blind – Jonathan de Guzman, Wesley Sneijder, Nigel de Jong, Arjen Robben – Robin van Persie

Spanyolország-Chile, Rio de Janeiro 21.00 TV: M1 (játékvezető: Mark Geiger (amerikai))

A várható kezdőcsapatok:

Spanyolország:Iker Casillas – Cesar Azpilicueta, Sergio Ramos, Javi Martinez, Jordi Alba – Xabi Alonso, Sergio Busquets – Santi Cazorla, Xavi, Andrés Iniesta – Cesc Fabregas
Chile:Claudio Bravo – Mauricio Isla, Gary Medel, Gonzalo Jara, Eugenio Mena – Marcelo Diaz – Charles Aranguiz, Jorge Valdivia, Arturo Vidal – Alexis Sanchez, Eduardo Vargas

A csoport, 2. forduló:

Kamerun-Horvátország, Manaus 24.00 TV: M1 játékvezető: Pedro Proenca (portugál)

A várható kezdőcsapatok:

Kamerun: Charles Itandje – Benoit Assou Ekotto, Nicholas Nkoulou, Aurelien Chedjou, Henri Bedimo – Stephane Mbia, Alexandre Song, Jean Makoun, Benjamin Moukandjo – Vincent Aboubaker, Eric Choupo-Moting
Horvátország: Stipe Pletikosa – Darijo Srna, Vedran Corluka, Dejan Lovren, Sime Vrsaljko – Ivica Olic, Ivan Rakitic, Luka Modric, Marcelo Brozovic, Ivan Perisic – Mario Mandzukic

Ajánlott videó

Olvasói sztorik