Foci

Bedarálták CR7 utolsó zselézett hajtöredékét is

A Nationalelf játszotta a játékát, esélyt sem hagyott a portugáloknak. Mülleré az első mesterhármas a vébén.

A meccs előtt rangadónak nevezték ezt az összecsapást: egy bivalyerős német válogatott vs. Nani és , vagyis bocs, Cé és Nani. Az első pár percben ment még a tapogatózás, aztán csakúgy, mint eddig bármikor, pl az örmények ellen, beindult a német henger, és kíméletlenül bedarálta (4-0) Cé utolsó zselézett hajszáltöredékét is.

Gyakorlatilag itt dicshimnuszt kéne zengenem, agyondicsérnek Müllert, Götzét, Hummelst, és a többi németet, akik részesei voltak a mai tángálásnak, és mégis nehéz bármit is írni, annyira hozzá tud szokni az ember, hogy a németek remekül, mi több, zseniálisan játszanak. Érzik egymást, olyan olajozott a csapat, mint 4 éve a spanyol, csak több gólt lőnek.

De mi volt a baj a portugálokkal? Hol voltak a sztárok? Nani inkább idegesítő légy volt, mint jó szélső, Cé az elején lőtt kapura, a végén volt egy szabadrúgása, és egy másik szabadrúgása, ahol gondosan beletúrt a hajába. És ennyi. Nagy nulla volt ez az egész, a németek nem is erőlködtek, nem volt rá szükség.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Azért érdemes beszélni egy másik kulcsmomentumról: Pepe, és az ő trademark gyökér viselkedése. 2-0-ás állásnál, Müller arcába nyúlkál, majd még külön megfejeli – mondjatok még egy ennyire ostoba játékost a futballpályán! Nem sokkal később Müller elegánsan egy góllal büntetett, és a portugálok elveszítették a maradék kedvüket is. Az utolsó félóra kb nézhetetlen volt, a németek már csak szórakoztak, a portugálok szenvedtek, de így benyaltak még egy gólt.

Mezei Dániel, a kommentátor még a meccs legelejét úgy vezette fel, hogy ez a két csapat esélyes a világbajnoki címre. Már ekkor felnevettem, mert nem hinném, hogy a németekre, és a cserepadjukra gondolt, hanem a németekre és a portugálokra. Utóbbiakat évek óta sötét lóként emlegetik, de igazából csak 2004-ben éltek a hájppal, ott pedig kikaptak a világ legocsmányabb csapata ellen a döntőben (Portugália-Görögország 0-1), illetve 2006-ban negyedikek lettek. Ezen kívül semmi.

Kíváncsi vagyok, hogy a csúcsformában lévő németekkel szemben ki lehet méltó ellenfél most?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik