Foci

Brazília lehet a vébé első továbbjutója

A házigazda ma játssza második mérkőzését a labdarúgó világbajnokság csoportkörében, Mexikó ellen. Ha győznek, meglehet a csoportmeccsek első továbbjutója.

A Selecao a világ legsikeresebb nemzeti válogatottja – öt világbajnoki – és négy Konföderációs kupa címmel állnak az élen. Egyedüli nemzetként minden világbajnokságon részt vettek. A Konföderációs Kupa azonban sosem hozott szerencsét Brazília nemzeti 11-ének. Egyik diadalt (1997, 2005, 2009) követő világbajnokságon sem sikerült győzniük, legjobb eredmény ilyen szempontból az 1998-as ezüstérem, amikor a döntőben kaptak ki 3-0-ra Franciaországtól. 2006-ban és 2010-ben egyaránt a negyeddöntőig jutottak.

Az, hogy a tavalyi Konföderációs Kupa diadal után idén a csoportkörből továbbjutnak-e, már ma eldőlhet. A Horvátország-Brazília-Kamerun-Mexikó összeállítású A-csoportból egyértelműen a sárga-kék mezeseket tartják a legesélyesebbnek, a másik továbbjutó hely pedig Horvátországé vagy Mexikóé lehet.

Mivel a mai Brazília-Mexikó mérkőzésen az első meccsek győztesei találkoznak, az, aki jobbnak bizonyul ma, hat ponttal biztos továbbjutó lesz. Ha Horvátország szeretne a 16 közé kerülni, szerdán mindenképpen diadalmaskodnia kell Kamerun felett.

Az esti mérkőzésen, amelyre magyar idő szerint este kilenckor kerül sor, nagy meglepetés lenne Mexikó győzelme. A két nemzet eddigi 38 mérkőzéséből 22-t a dél-amerikai gárda nyert, míg a közép-amerikaiak mindössze tízszer tudtak diadalmaskodni, a maradék hat összecsapás döntetlennel zárult. Ráadásul az utolsó három találkozóból kettőt a brazilok hoztak el, a legutolsó diadalt a 2013-as Konföderációs Kupán aratták, 2-0-ra legyőzve ellenfelüket.

Bár Luiz Felipe Scolari alakulata a horvátok ellen látványra meglehetősen halvány teljesítményt mutatott, valószínűtlennek tűnik, hogy a hazai közönség támogatását élvező Selecao vereséget szenvedjen attól a Mexikótól, amelyik a csoport leggyengébb láncszemének tartott Kamerunt mindössze 1-0-ra tudta legyőzni.

Keddi mérkőzések magyar idő szerint

Belgium – Algéria (H csoport, 1. forduló) 18 óra, M1

Várható kezdő:
Belgium: Courtois – Alderweireld, Kompany, Vermaelen, Vertonghen – De Bruyne, Witsel, Dembelé – Hazard, Mertens – Lukaku
Algéria: M’Bohli – Mandi, Bugerra, Hallis, Gulam – Mosztefa, Bentaleb, Laszen – Feguli, Szudani – Szlimani

Brazília – Mexikó (A csoport, 2. forduló)  21 óra, M1

Várható kezdő:
Brazília:Julio Cesar – Dani Alves, Thiago Silva, David Luiz, Marcelo – Luiz Gustavo, Paulinho – Hulk, Oscar, Neymar – Fred
Mexikó: Ochoa – Aguilar, Marquez, Maza, Moreno, Layun – Herrera, Vazquez, Guardado – Peralta, G. dos Santos

Oroszország – Dél-Korea (H csoport, 1. forduló) o:oo óra, M1

Várható kezdő:
Oroszország: Akinfejev – Kozlov, V. Berezuckij, Ignasevics, D. Kombarov – Gyenyiszov, Fajzulin, Dzagojev – Szamedov, Zsirkov – Kokorin
Dél-Korea: S.-R. Jung – Y. Lee, Hong, Y.-G. Kim, S.-Y. Yun – S.-Y. Ki, K.-Y. Han – C.-Y. Lee, Koo, Szon – C.-Y. Park.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik