Foci

Még idejében ébredt a belga válogatott

Algéria az első félidőben vezetést szerzett büntetőből, de a jobb erőkből álló Belgium a találkozó hajrájában fordított és 2-1-re nyert.

Kedden mutatkozott be a brazíliai labdarúgó-világbajnokság egyik legjobban várt csapata, a belga együttes, amely Algéria ellen lépett pályára a H csoportban. A 2002 után újra vb-n szereplő európai együttes játéka csalódást keltő volt az első félidőben, ráadásul az afrikaiak egy tizenegyesből megszerezték a vezetést a 25. percben – 1986 óta ez volt az első algériai gól a vébén.

A folytatásban sem következett be látványos javulás a belgák játékában, így Wilmots kapitány a második félidő elején kihasználta mind a három cserelehetőségét. A tréner változtatásai bejöttek: a 70. percben jött össze az egyenlítés, a kispadról beszálló Fellaini csúsztatott a léc segítségével a hálóba.

Fokozódott a belga nyomás a folytatásban, ennek pedig újabb gól lett az eredménye, a szintén csereként pályára küldött Mertens bombázott a kapuba a 80. minutumban. Algéria már nem tudott újítani a hátralévő időben, 2-1 maradt a végeredmény.

Belgium ugyan gyengén kezdett, de a második félidőben érvényesíteni tudta mezőnyfölényét és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

Eredmény – labdarúgó-világbajnokság, 1. forduló, H csoport

Estádio Mineirao, 56 800 ezer néző, Játékvezető: Marco Rodríguez (mexikói)

Belgium – Algéria 2-1 (0-1)

Belgium: Courtois – Alderweireld, van Buyten, Kompany, Vertonghen – Witsel, Dembele (Fellain, 65.) – Chadli (Mertens, a szünetben), De Bruyne, Hazard – Lukaku (Origi, 58.) Szövetségi kapitány: Marc Wilmots

Algéria: Mbolhi – Ghoulam, Halliche, Bougherra, Mostefa – Bentaleb, Medjani (Ghilas, 84.), Taider – Mahrez (Lacen, 72.), Soudani (Slimani, 66.), Feghouli Szövetségi kapitány: Vahid Halilhodzic

Gólszerző: Fellaini (70.), Mertens (80.) illetve Feghouli (25. – 11-esből)

Sárga lap: Vertonghen (24.) illetve Bentaleb (34.)

Piros lap:

Videó – Mertens győztes gólja:

90+4. PERC: Vége a mérkőzésnek, Belgium 2-1-re nyert!

90. PERC: Három perc a hosszabbítás.

88. PERC: Fellaini csúszik el nagy helyzetben. Eldőlhetett volna!

84. PERC: Újabb belga lehetőség! Fellaini fejesét tolta a léc fölé Mbolhi. Ghilas váltja Medjanit.

80. PERC: Ott az újabb belga gól!!! Egy szép kontra végén Hazard játszott Mertenshez, a csereember pedig védhetetlenül bomázott a léc alá, 2-1!!!

79. PERC: Nem éri be a döntetlennel Belgium, tovább nyom az európai együttes.

72. PERC: Mahrez helyett Lacen érkezik a pályára.

70. PERC: GÓÓÓÓÓL! Egyelít Belgium! De Bruyne tekerte középre a labdát, a csereként beálló Fellaini fejese után a léc segítségével kötött ki a kapuba a labda, 1-1!

67. PERC: Nagy belga helyzet! Egy kiugratás után Mbolhinak kellett hatalmasat védenie Origi lövésénél.

66. PERC: Cserél Algéria is, Soudani hagyja el a pályát, Slimani a helyén.

65. PERC: Újabb, egyben az utolsó változtatás a belgáknál, Fellaini érkezik Dembele helyére.

62. PERC: Vertonghen rúgta fel Feghoulit, megúszta a második sárga lapot.

58. PERC: Belga csere, Lukaku helyett Origi a pályán.

57. PERC: Taider ívelt középre egy szögletet, Medjani csúsztatta meg, Soudani csak centikkel maradt le a labdáról a hosszú oldalon.

50. PERC: Nagy belga helyzet! Egy szöglet után Mbolhi szaladt alá a labdának, de azért kicsit hozzá tudott érni a labdához, így Witsel nem tudta az üres kapu felé irányítani fejesét.

46. PERC: Megy a második félidő! A belgák cseréltek a szünetben, Mertens érkezett Chadli helyére.

Félidei olvasnivaló: Inkább a pokol, mint a nők!

Fotó: Europress Fotóügynökség

Vége az első félidőnek, Algéria némi meglepetésre vezet egy félidő után.

45. PERC: 1 perc lesz a ráadás.

44. PERC: Chadli... Remek ütemben kapta a labdát a tizenhatoson belül, de nem tudta jól átvenni, a lövése így gyengére sikerült, a kapus védett. Lukakut is megjátszhatta volna, vagy akár hagyhatta is volna neki a labdát.

42. PERC: Újabb távoli belga lövés, ezúttal Chadli volt az elkövető, de a labda fölé ment. Egyelőre nem működik a belga nehéztüzérség.

38. PERC: Alderweireld a labda helyett az ellenfele lábába rúgott, de a játékvezető szabadrúgást ítélt Belgiumnak, ráadásul veszélyes helyről végezhette el az európai csapat. Vertonghennek gurították le a lasztit, de fölé lőtt.

35. PERC: Witsel nem viccel… Megint megdolgoztatta Mbolhit, de a kapus egyelőre állja a sarat.

34. PERC: Betaleb sárgult be.

Egy kis érdekesség: Feghouli 1986 után szerzett újra vb-gólt Algériának.

31. PERC: De Bruyne végzett el egy szabadrúgást, de túlzottan alányúlt a labdának, amely így az alapvonal mögé szállt. Több volt ebben a lehetőségben.

27. PERC: Dembele lendített, de jócskán mellé lőtt.

25. PERC: A sértett állt a labda mögé, Feghouli pedig be is vágta a tizenegyest, 0-1!

24. PERC: Mekkora hiba! Vertonghen rántotta le tök feleslegesen Feghoulit, sárga lap és büntetőt.

21. PERC: Na, végre valami. Witsel eresztett el egy távoli bombát, Mbolhi csak ütni tudta a labdát.

18. PERC: Alderwiereld húzott meg egy szép cselt a jobb oldalon, de középre tett labdája felperdült egy védéről, Mbolhi pedig elkapta az aláhulló labdát. A gyors ellenakció végén Mahrez lőtt balla, de jócskán mellé célzott.

17. PERC: Van Buyten unta meg a tili-tolit, távolról lőtt, egy védőről lepattant a kapu felé tartó labda.

15. PERC: Nem sok minden történt az első negyedórában azon kívül, hogy elkezdődött a meccs.

13. PERC: Ha a belgák támadnak, az többnyire abban merül ki, hogy a felezővonalnál adogatnak a felállt fallal szemben.

8. PERC: Nagy helyzet nélkül telt el a találkozó eddigi része és ami kissé talán meglepő, hogy Algériánál van többet a labda.

4. PERC: Az első percek alapján a publikum nagy része Algériának drukkol.

2. PERC: Az afrikai csapat gyorsan kiharcolt egy szabadrúgást, de Feghouli ívelése után a belga védelem tisztázni tudott.

1. PERC: A tiszta fehérben játszó Algéria kezdte el a meccset. Vörösben a belgák.

Köszöntjük a kedves olvasókat, egy újabb játéknap kezdődik hamarosan a világbajnokságon. Épp a himnuszok mennek, mindjárt indul a meccs!

ELŐZETES

Az utolsó csoport, a H jellel ellátott kvartett is bemutatkozik a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon és ez egy igazán érdekes négyesnek tűnik: Belgium, Oroszország, Dél-Korea és Algéria alkotja a négyest.

Az első mérkőzésen pályára lép az a Belgium, amely 2002 óta nem szerepelt vb-n és amelytől a közvélemény kimondva, kimondatlanul látványos és nem utolsósorban eredményes játékot vár. A kerete, na meg a sorsolás szeszélye miatt minden esélye megvan Marc Wilmots kapitány együttesének, hogy az egyenes kieséses szakaszba jusson, az odafelé vezető út első állomása az Algéria elleni összecsapás.

A Thibaut Curtois, Vincent Company, Marouane Fellaini, Eden Hazard fémjelezte válogatott egyértelmű esélyese az afrikai csapat elleni meccsnek. Algéria ugyanakkor elszántan érkezett Brazíliába – az utóbbi időszakban többnyire megnyerték a meccseiket –, és nem titkolt célja, hogy története során először továbbjusson a csoportkörből.

Az európai csapat felkészülését egyedül a középcsatár Christian Benteke sérülése és kiesése hátráltatta, ám posztján a 21 éves Romelu Lukaku megfelelő helyettesnek tűnik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik