Foci

Kiütés: ezt nem láttuk előre

Spanyolország összeomlott, Hollandia gálázott, 5-1 lett a vége.

Pont ma délelőtt feleltem le Egyetemes történet 1500-1700-ból, és imádkoztam, hogy nem a németalföldi szabadságharc kínkeserves, nehéz 80 évét kapom témának, és hogy este a hollandok valamilyen csoda folytán megverik a spanyolokat. Az a hihetetlen, hogy mind a kettő bejött.

Előzetesen a hollandokat nem taksáltam sokra, mert könnyű csoportban győztek könnyedén, a felkészülési meccseik szürkék voltak, és látszólag nem volt vezérbika, illetve a védelem borzasztó fiatal, és tapasztalatlan (Vlaart leszámítva), a spanyolok pedig 2008 óta kisebb változásokkal de ugyanazt játsszák, hatékonyan.

Valami mégis megváltozott a 2010-es döntő, és az elmúlt évek óta. Egyrészt a spanyolok tiki-takáját kiismerték, nem megy úgy a játék (hiába nyilatkozta a sápatag vámpír Iniesta 2012-ben, hogy ők mindig a maguk játékát fogják játszani), talán pont az is beleszámít, hogy a keret kétharmada majdhogynem ugyanaz, évek óta.


Még Martins-Indi is rácsodálkozott a dolgokra
Fotó: Twitter

Az első félidőben még a spanyoloknak ment jobban a játék, a hollandok védelme rettenetesen ideges volt, De Guzmant háromszor cseréltem volna, aztán jött a fantasztikus van Persie gól (és Blind zseniális gólpassza), ami megnyugtathatta a csapatot, van Gaal a félidőben elmondta, mit kell csinálni, oszt jónapot.

A második félidőben a hollandok kinyírták a spanyolok középpályáját, és elkezdtek kontrából alázni, mint ahogy a grundon szopattak minket állandóan, és megértem Casillas elkeseredett arckifejezését. Robben, Vlaar, Blind tanár volt, mindenki tette a dolgát, és tök feleslegessé vált Sneijder a csatárok mögött önhibáján kívül. A spanyolok összezuhantak, mint egy elbaszott felfújt, és az egész meccsből, aminek titánok harcának kellett volna lennie, hirtelen annak pornóparódiájává változott, és a spanyolok játszották a pornószínésznők nem mindig hálás feladatát.

Azt is kimondhatjuk, hogy ekkorát spanyol alakulat még nem égett, amióta 1607-ben a holland kereskedőflotta, a “tengeri koldusok” hada tönkreverte az Armadát Cadiznál. Persze nem szabad előreszaladni: ez nem a vébédöntő volt, de azt elmondhatjuk, hogy az egyik legerősebb ellenfelet legyőzték a hollandok. Várjuk a további győzelmeket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik