Foci

Marcelo történelmet írt öngóljával

Sport24
Sport24

2014. 06. 13. 06:35

A világbajnokságok történetében eddig egyetlen brazil öngól sem született. Eddig.

Csütörtök este, a brazil-horvát találkozóval kezdetét vette a 2014-es labdarúgó világbajnokság. A találkozó szakított a hagyománnyokkal, hiszen a nyitómeccsekre eddig a kevés találat volt jellemező, a játék színvonala viszont hozta az elvárt, döcögős, néhol gyenge színvonalat, ami az első találkozókon rendre hagyománnyá vált.

A Selecao a 3-1-es sikernek köszönhetően végül hozta a papírformát, bár ennél hatékonyabb támadójátékra lesz szükségük a folytatásban, ám tegyük hozzá, Kamerun és Mexikó is vélhetően könnyebb ellenfél, mint a horvát együttes.

marcelo (marcelo)

A mérkőzés ráadásul történelmi góllal nyitott, hiszen Marcelo a 11. percben saját kapuját vette be, erre pedig még nem volt példa a brazil válogatottban a világbajnokságok alatt.

A Real védőjének öngólja a 37. a vb-történelemben, és egyben az első brazil is. 2010-ben, a brazil-holland negyeddöntőben Felipe Melo fejéről ugyan saját kapujában kötött ki a játékszer, de ezt a gólt végül Wesley Sneijdernek jegyezték be.

A legtöbb öngól egyébként az 1998-as francia vb-n született, szám szerint hat.

Felipe Melo csúszatását 1:25-től láthatod:

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

cjw_1205_20181102103728967.jpg
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.