Foci

Vb 2014: meccseket dönthet el az időjárás

Manuel Neuer felépült vállsérüléséből, így ő fog kezdeni a németek első, portugálok elleni meccsén Joachim Löw szövetségi kapitány szerint, aki elmondta, a meleg a csapatok hátrányára lesz.

“A sérülések egyre kevesebb problémát okoznak nekem. Neuer részt vett a mai edzésen és készen áll a hétfői rajtra” – jelentette a szakvezető.

A négy éve bronzérmes együttes mestere arról is beszélt, hogy a brazíliai tornán az időjárás miatt különösen fontos szerepe lesz a csereként beálló játékosoknak, szerinte a frissen pályára lépők jelenthetik majd a különbséget két csapat között.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A németek Salvadorban, Recifében és Fortalezában játsszák csoportmérkőzéseiket, márpedig mindhárom városban meleg és magas páratartalom várható. Löw ezzel kapcsolatban megjegyezte, a klíma meghatározó lesz a tornán, azok a csapatok bizonyulhatnak eredményesebbnek, amelyeknek játékosai jobban alkalmazkodnak a körülményekhez, a friss cserék pedig ezúttal a szokásosnál jobban befolyásolhatják a mérkőzések alakulását.

Löw szót ejtett a címvédő spanyol válogatottról is, amely szerinte még mindig nagyon erős, futballistái továbbra is képesek arra, hogy lehetetlennek tűnő dolgokat vigyenek véghez. Ezzel arra utalt, hogy amerikai kontinensen európai csapat még nem lett világbajnok, illetve 1962-ben, azaz több mint fél évszázada fordult elő legutóbb címvédés a vb-k történetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik