Foci

Kovács Zoltán: mindig Újpest, örök Újpest

A 2013/14-es bajnoki évadban a Diósgyőr sportigazgatójaként tevékenykedő egykori válogatott csatár úgy tűnik hazaköltözik.

Kovács Zoltán június elején közös megegyezéssel bontotta fel még további két évig érvényes szerződését a Diósgyőrrel. Június 16-ig köti a jelenlegi, addig nem beszél a jövőről. Ez így korrekt.

Az egykori válogatott támadó sikerorientált ember volt és maradt is. Ott szeret dolgozni, ahol a bajnoki cím a cél, ahol adottak ehhez a feltételek. Az elmúlt bajnoki évad kezdetén is hírbe hozták az Újpesttel, de akkor Roderick Duchatelet tulajdonos csak amolyan tűzoltónak szánta volna, mert tudta a klub konszolidációja – volt nyűg elég – akkor még nem záródott le, kísértett a múlt, az előző tulajdonos.


Kovács Zoltán újból a lila-fehér klubért dolgozhat. Ott, ahova a szíve igazán húzza
Fotó: MTI

Felvetődött, hogy a belga üzletember ezért kiszáll, de sikerült előhúzni a jogi-pénzügyi varázspálcát; a klub minden gondja, baja, szállítói követelésem az összes pere, a teljes múlt ott maradt a felszámolás alá kerülő Újpest FC-ben, míg 2014 tavaszától az MLSZ engedélyével a játékjogot és a vagyont, a játékosok többségét az Újpest 1885 Kft-be vitték át.

A helyzet immár tiszta, szabaddá vált a pálya a korrekt viszonyokat és a felelősséget kedvelő Kovács Zoltán előtt. Információnk szerint Roderick Duchatelet a per és tehermentes új cégben immár hajlandó más játékospolitikát folytatni, áldozna egy ütőképesebb csapatra és az ezzel járó felelősséget rábízná az új sportigazgatóra.

Minden feltétele elhárult hát annak, hogy az egykori lila-fehér ikon újra Újpesten vállaljon szerepet. Ha minden igaz, ezt június 16-án, hétfőn be is jelentik.

Frissítés: Kedden délután hivatalossá vált, hogy Kovács Zoltán sportigazgatóként visszatér Újpestre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik