Foci

Beckham csábítja a United bukott edzőjét

David Beckham,a Miami labdarúgócsapatának tulajdonosa szeretné, ha az együttest a következő idényben az a David Moyes irányítaná, aki csúnyán leszerepelt a Manchester United kispadján.

Angol lapok arról cikkeznek, hogy a Vörös Ördögök, a Real Madrid korábbi kiválósága, aki csapatot alakíthatott az észak-amerikai bajnokságban (MLS), olyan edzőt csábítana Miamiba, akinek nem túl jó a hírneve.

Ez David Moyes lenne, akit idő előtt felállítottak a manchesteri padról, az együttes pocsék szereplése miatt.

Beckham mégis őt szemelte ki arra, hogy a Miami csapatát trenírozza, annak ellenére, hogy a United edzőjeként inkább csak negatív hangnemben cikkeztek róla.

Fotó: Europress Fotóügynökség

“Készen állok arra, hogy újra munkába álljak. Nem tudom mit fogok csinálni a következő hetekben, amikor elkezdődik az előszezon. Ez lesz az első alkalom 16 éves korom óta, hogy nem kell csinálnom semmit a nyáron. De ha érkezik egy megkeresés, már indulok is” – mondta Moyes, vagyis egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy 1995 után ismét együtt dolgozzon Beckhammel.

Akkor ugyanis a Prestonban játszott rövid ideig a kiváló szélső, Moyes irányítása alatt, és ez akár most is előfordulhat, hiszen Beckham nem zárkózott el attól, hogy tulajdonosi teendői mellett néha játsszon is a miami csapatban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik