Foci

Mourinho kinézte magának Fabregast

A Chelsea labdarúgócsapatának portugál vezetőedzője szívesen látná együttesében a spanyol középpályást.

A hét elején eldőlt, hogy Frank Lampard 13 év után elhagyja a Chelsea együttesét. Természetesen a londoni focicsapatnak így a nyáron majd meg kell erősítenie a középpályáját, a hírek szerint José Mourinho pedig kiszemelte magának Cesc Fabregast.


José Mourinho egyik nyári kiszemeltje a vb-re készülő Fabregas
Fotó: Europress Fotóügynökség

„Mivel nem az én játékosom, így nem állíthatom biztosan, de szerintem elvágyódik Barcelonából. Ha jól sejtem, akkor vissza akar térni Angliába. Ugyanakkor a világbajnokság előtt semmi nem fog történni az ügyben” – mondta José Mourinho az Eurosportnak és hozzátette: árgus szemekkel figyelni fogja a történéseket.

Gerard Piqué, a spanyol válogatott és az FC Barcelona focistája csütörtökön szólta el magát, szavai alapján pedig szinte biztosra vehető, hogy honfitársa a nyáron elhagyja a katalán sztáregyüttest. Fabregas Barcelonában nevelkedett, de felnőtt karrierjét már az Arsenalban kezdte. Nyolc év után, 2011-ben visszatért nevelőegyesületéhez, ott azonban nem tudott olyan meghatározó szerepet betölteni, mint a londoniaknál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik