Foci

Frappáns hasonlattal magyarázkodott Pintér Attila

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a kazahok elleni szombati mérkőzés előtti sajtótájékoztatón legutóbbi nyelvbotlását próbálta kimagyarázni.

Pintér Attila az albánok ellen 1-0-ra megnyert találkozót követően azt mondta, Korcsmár Zsolt példátlanul játszott a találkozón, pedig a középpályást be sem cserélte.

„Ember vagyok, én is hibázhatok” – mondta a szakember péntek délután az esetre utalva, majd gyorsan hozzátette, az újságban is az jelent meg, hogy az MTV közvetíti a mérkőzést, pedig közben a Duna Tv adta.

Pintér ugyanakkor szót ejtett a Kazahsztán elleni felkészülési meccsről is, ahol természetesen a győzelem lesz a nemzeti alakulat célja.

“Kazahsztán ellen is sok változás lesz. Részint mert mindenkit ki kell próbálni, hogy véglegesíteni lehessen a keretet. A másik ok, ami rákényszerít most a változtatásokra, a sok sérült, mert annyi hiányzó, ami nekünk most van, egy topválogatottnak is gondot jelentene” – fogalmazott a kapitány.

Fotó: MTI

Pintér Attila azt is elárulta, hogy Rudolf Gergelyre vírusfertőzés miatt nem számíthat, míg Dzsudzsák Balázst – ahogy Stieber Zoltánt is – klubja kérésére engedte el pihenni, mivel ő a jövő héten már megkezdi a felkészülést együttesével a következő szezonra.

A szakvezető arról is beszélt, hogy a biztos hiányzókon kívül kisebb sérülések miatt még kérdéses Lovrencsics Gergő, Korhut Mihály és Lipták Zoltán játéka. Hangsúlyozta, mindegy milyen kezdőcsapat fut ki a pályára, minden esetben nyerni szeretne a válogatottal.

 

Kiemelte, csapata a védekezést szerdán kiválóan megoldotta, az albánoknak helyzetük sem volt. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a támadásépítésben akadtak hibák. Ezek között említette, hogy túl sokszor ívelték fel a labdát a játékosai, még akkor is, amikor nyilvánvaló volt, hogy nincs meg a kellő terület a csatárok előtt. Ugyancsak negatívumként említette, hogy a passzokba rendre hiba csúszott.

“A hibák ellenére elégedett vagyok, mert a labdavesztések után rögtön visszatámadtunk. Persze a támadásépítésben mindenkinek bátrabban és többet kell részt vennie. Mindenesetre szeretnénk minden Eb-selejtezőt 1-0-ra megnyerni, akkor mindenki elégedett lenne.”

A kazahok elleni mérkőzés szombaton 20.30-kor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban, amelyben ez lesz a válogatott utolsó fellépése, mielőtt megkezdődik a létesítmény újjáépítése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik