Foci

Pocsék játékkal és büntetővel vertük Albániát

A gyengén játszó magyar válogatott egy tizenegyesnek köszönhetően tudott csak nyerni a sokkal gyengébb Albánia ellen.

Pintér Attila két meccsen vezette hadba eddig a magyar válogatottat: a finnek ellen bár vezettünk, de kikaptunk, majd Dánia ellen 2-2-re végeztünk, így az ex-győri mester első sikere még váratott magára.

De csak szerda estig, hiszen bár gyengén játszott a válogatott, egy tizenegyesnek köszönhetően sikerült győztesen elhagyni a pályát.

Az első félidőben bár többet birtokoltuk a labdát, ez a helyzetek számában nem mutatkozott meg, ráadásul komoly taktika és ötlet nélkül adogattunk, miközben Albánia többször találta el a kapunkat.

Fotó: MTI

A szünet után, és a sok cserét követően talán többet tett a magyar csapat a gólért, de a rengeteg hiba és pontatlan passz széttördelte a játékot. A vendégek persze a kontrákra építettek, és több veszélyes akciót is vezettek, ezekben pedig mindig ott volt a veszély.

Amikor már úgy tűnt, gól nélkül ér véget a meccs, büntetőt kaptunk, bár ez is véleményes. Priskin ugyanis kezezett a tizenhatoson belül, ezt a játékvezető nem vette észre, a buktatását viszont igen. A sértett állt a mészpont mögé, és magabiztosan bombázott a hálóba (1-0).

A bekapott gól után még inkább felpörögtek az albánok, két komoly ziccerük is volt, de a kapuban Rózsa Dániel megoldotta a feladatát.

A magyar együttes legközelebb szombaton, Kazahsztán ellen lép pályára.

Eredmény – felkészülési mérkőzés

Magyarország – Albánia 1-0 (0-0)
Gólszerző:
Priskin (82.-büntetőből)

Magyarország: Rózsa – Heffler T., Lipták, Lang (Bosnjak, 67.), Korhut – Varga J., Pátkai (Vécsei, 54.) – Dzsudzsák (Lovrencsics, 73.), Rudolf (Priskin, 69.), Stieber (Varga R., 64.) – Futács (Kalmár, a szünetben). Szövetségi kapitány: Pintér Attila

Albánia: Berisha – Hysaj, Mavraj, Curri (Kace, 65.), Lenjani – Lila (Vila, 80.), Cana, Agolli – Rama (Vajushi, 70.), Cikalleshi, Gashi (Kapllani, 66.). Szövetségi kapitány: Giovanni De Biasi

Vége a meccsnek, nagy nehezen behúztuk a győzelmet, ezzel megvan Pintér Attila első sikere is a nemzeti csapat kispadján.

2. FÉLIDŐ

90. PERC: Három perc lesz a ráadás.

87. PERC: Rózsa nagy szerencsével mentett egy szabadrúgás után.

85. PERC: Húúú mekkora albán bomba, Rózsa szerencsére kipiszkálta a labdát a léc alól.

83. PERC: Kalmár kapott sárgát.

82. PERC: Priskin bevágta, nagy erővel, vezetünk 1-0-ra.

81. PERC: Tizenegyes!!! Priskin kezezett, majd összeakasztották a lábát, büntetőt lőhetünk.

77. PERC: Nem tudunk támadni, az albánok jól tartják a labdát.

73. PERC Lovrencsics Gergőt is harcba dobta Pintér. A Lech Poznan játékosa Dzsudzsák helyére állt be.

72. PERC: Kalmár szép cselek után lőtt, de az egyik védő lábáról szögletre vágódott a labda.

70. PERC: Végre veszélyes magyar helyzet. Egy szabadrúgás után Varga csúsztatott, de mellé.

67. PERC: Lang Ádám helyére az újonc Bosnjak Predrag érkezett.

65. PERC: Curri le, Kace be. Csere az albánoknál.

63. PERC: Stiebert Varga Roland váltja.

61. PERC: Kilátástalan a helyzet. Elfogyott a lendület, pontatlanok a passzok.

57. PERC: Vécsei kapott remek labdát, üresen fordulhatott volna kapura, de rosszul vette át a játékszert.

55. PERC: Pátkai Máté helyett Vécsei Bálint szállt be a meccsbe.

50. PERC: Dzsudzsák szöglete veszélyesen szállt középre, de az albán kapus az alapvonalon túlra ütötte a labdát.

48. PERC: Stieber lőtt kapura, de méteres lesről.

46. PERC: Útjára indult a labda, ismét.

Csere lesz, Kalmár érkezett Futács helyére.

Vége az első félidőnek. Gyenge játék, gyenge meccs, gól egyelőre nincs.

1. FÉLIDŐ

45. PERC: Távoli albán bomba, Rózsa magabiztos védett. Az egész akció onnan indult, hogy Futács a kezdőkörben eladta a játékszert.

43. PERC: Varga József is besárgult egy lerántás után.

42. PERC: Jól védekeznek az albánok, nem is tudunk mit csinálni a tizenhatos előtt. Tegyük hozzá, sokadik albán szabálytalanságot sem fújta le a játékvezető.

38. PERC: 30 méterről jöhettünk szabadrúgással, és erre nincs jobb szó, elbénáztuk, de nagyon. A figura nem jött be, a labdát megszerezték az albánok, majd lövéssel fejezték be az akciót.

33. PERC: Ajjajj. Labdát szereztünk, Pátkai Rudolfot szöktette volna, de olyan hosszan passzolt, hogy a labda méterekkel megelőzte a támadót.

30. PERC Na végre. Dzsudzsák pontrúgással jöhetett, nem is tévesztett sokat, alig zúgott el a játékszer a felső léc fölött.

29. PERC: A szabadrúgás után albán fejes, fölé. Furcsa ezt leírni, de eddig több lehetőségük volt a gólszerzésre, mint nekünk.

28. PERC: Lang Ádám rántotta le az albánok támadóját, villant a sárga lap.

23. PERC: Korhutot rántották le a tizenhatoson belül, ez egyértelműen büntető volt. A bíró sípja viszont néma maradt.

20. PERC: Egy veszélyes albán szöglet, majd egy szabadrúgás. Jó lenne, ha nem kapnánk gólt ma este.

17. PERC: Pintér Attila azt kérte: “Játsszatok!”. Körülményes a játékunk, kevés az ötlet.

13. PERC: Egyelőre nem találjuk a fogást, ez azért meglepő.

10. PERC: Stieber remekül tette keresztbe a labdát, a középen érkező Futács viszont bevetődve is lemaradt a centerezésről. Az eddigi legnagyobb helyzet.

7. PERC: Rudolf a lövés pillanatában elcsúszott, nem volt veszélyes.

6. PERC: Nálunk van többet a labda, eddig egy távoli Rudolf lövést jegyezhettünk fel. Nem sok, de legalább az albánoknak így nem lehetőségük támadni.

2. PERC: Az albánoké az első helyzet, szögletet is rúghattak, de Rózsa kiütötte a labdát.

1. PERC: Mi kezdtük a meccset, piros-fehér-zöldben játszunk, az albánok tiszta fehérben.

Lang, Korhut és Futács csak egyszeres válogatott, Heffler és Rózsa pedig most debütál, így nem túl rutinos a magyar csapat.

Már szólnak a himnuszok, pár perc és kezdünk!

Előzetes: Nemzeti csapatunk felemás előjelekkel várja a találkozót, hiszen az albánoktól eddig még soha nem kaptunk ki: ötből négy meccset megnyertünk, egyszer ikszeltünk, raádásul eddig gólt sem tudtak nekünk lőni.

Másrészt Pintér Attila eddig nem tudott győzelmet aratni a nemzeti csapat élén: eddig egy döntetlen és egy vereség az ex-győri mester mérlege.

A szakvezető a találkozó előtt egyébként elmondta, a korábbi hibákat szeretnék kijavítani. A válogatottban sérülés miatt biztos nem lép pályára Szakűly Péter, Koman Vladimir és Nemanja Nikolic, ezért Pintér egy balhátvédet, a szombathelyi Bosnjak Predragot hívta be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik