Foci

Olasz zseni ülhet le a Honvéd kispadjára

Marco Rossi menesztését követően ismét olasz edzője lehet az élvonalban szereplő Budapest Honvédnak. A Nemzeti Sport információi szerint Giuseppe Galderisit nevezhetik ki vezetőedzőnek.

Csütörtöktől Giuseppe Galderisi irányítja a Budapest Honvéd csapatát. Legalábbis péntek délelőttig ez a hír járta, ugyanakkor a szakvezető bemutatására meghirdetett sajtótájékoztatót idő közben lemondták.

Fotó: Europress fotóügynökség

Marco Rossi távozását követően a szezonból hátralévő pár mérkőzésen Simon Miklós irányította a gárdát, majd olasz, belga, holland és francia trénerekkel is tárgyaltak a Honvédnál, mígnem megtalálták az olasz utódját – írja az nso.hu.

Valószínűleg Giuseppe Galderisi, a Juventus, a Milan, és a Lazio korábbi tízszeres válogatott labdarúgója lesz a befutó. Az 51 éves  szakember egy hete Magyarországon tartózkodik, s az együttes több edzésén is megjelent.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a beígért sajtótájékoztató miért maradt el. Lehet, hogy a tárgyalások akadtak meg, vagy még a részletekben nem sikerült egyezségre jutnia a feleknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik