Foci

NB1: döntetlen a záróforduló nyitómeccsén

A Szombathelyi Haladás 1-1-es döntetlent ért el a Pécs vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

Az első negyedóra gyors gólváltása után valamivel veszélyesebben futballozott a hazai gárda, a szombathelyiek leginkább a három szabálytalansággal és az azokért járó sárga lapokkal tűntek ki a mezőnyből. A Pécsnek voltak még helyzetei a szünet előtt, de ezekből nem sikerült betalálni a Haladás kapujába.

A folytatásra jelentősen visszaesett a lendület és a színvonal is, így szinte egyáltalán nem forogtak veszélyben a kapuk, és az eredmény már nem változott.

A meccs előtt egyetlen pont választotta el egymástól a két csapatot, így a döntetlennel a Haladás maradt a hatodik, a Pécs pedig hetedik.

Eredmény – OTP Bank Liga 30. (utolsó) forduló:

PMFC-Matias – Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1)
Pécs, 1100 néző, v: Becséri

PMFC-Matias: Gőcze – Romic, Balogh B., Mohl, Horváth A. – Szatmári (Frőhlich, 60.), Márkvárt, Zsdrál, Városi (Rácz, 75.) – Pölöskey P. (Wittrédi, 83.), Kővári

Szombathelyi Haladás: Rózsa – Schimmer, Devecseri, Dvorschák, Fehér Z. – Gyurján, Iszlai (Halmai, 81.), Simon Á., Medgyes (Tóth P., a szünetben) – Radó, Hrepka (Szakály A., a szünetben)

gólszerzők: Pölöskey P. (6.), illetve Dvorschák (14.)

piros lap: Fehér Z. (90.)

sárga lap: Horváth A. (87.), illetve Fehér Z. (34., 90.), Devecseri (37.), Dvorschák (44.), Simon Á. (67.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik