Foci

Klubigazgatóként folytatja a Vidi korábbi játékosa

A labdarúgó NB1-ben szereplő Videoton hivatalos honlapján jelentette be, hogy Burcsa Győző felel majd a jövőben a klubnál folyó szakmai munkáért.

A játékosként az 1985-ben UEFA-kupa döntős csapat tagja hangsúlyozta, hogy teljesen szabad kezet kapott az edzők és a játékosok kiválasztásában is.

Kiemelte, lesz magyar edző, hogy “a magyar játékos is értse az utasításokat és legyen, aki ápolja a lelkét”, ugyanakkor nem árulta el, hogy a vezetőedző magyar lesz-e.

Az újdonsült sportvezető elmondta, mindenképpen szeretné, ha a keretben többségében saját nevelésű vagy magyar játékosok legyenek, és csak utána igazoljanak külföldi játékost.

Fotó: vidi.hu

Burcsa szerint régi vágya volt egy ilyen pozíció betöltése és rendet valamint fegyelmet ígért mint későbbi követelést az öltözőben. Eredményes csapatot szeretne létrehozni, amely fizikálisan és mentálisan is a topon van.

“Ehhez olyan játékosokat kell találni, akik nem csak edzeni, hanem győzni akarnak. Ma már gladiátorokra van szükség, mert eredményeket kell felmutatni. A többi csak mellébeszélés.”

Kovács Ferenc a Videoton tiszteletbeli elnöke szerint hosszú ideje keresik az alkalmas embert egy hosszú távú stratégia végig viteléhez és szerinte Burcsa Győző erre a pozícióra mindig is elsőszámú jelölt volt. Reményét fejezte ki, hogy a “topogó, meddő helyzetből elindulhat a klub felfelé”.

Burcsa Győző 1977-ben igazolt Székesfehérvárra, ahol öt évig játszott. 1981-ben a Rába ETO-hoz szerződött, amellyel két arany- és egy ezüstérmet nyert három év alatt. 1984-ben tért vissza a Videotonhoz, így tagja volt az UEFA-Kupában döntős gárdának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik