Foci

Jenner távozik a Fradiból

A Ferencváros holland labdarúgója, Julian Jenner a nyáron elhagyja a zöld-fehéreket.

A NAC Bredában nevelkedő, majd az AZ Alkmaarban és a Vitesse-ben is megforduló támadó 2012-ben került az FTC-hez, ahol két szezon alatt összesen 70 találkozón lépett pályára, ebből 63 alkalommal a kezdőben kapott helyet, tehát meghatározó játékosa volt a Fradinak.

Fotó: MTI

Ezeken a meccseken 17 gólig jutott, de most úgy döntött, tovább áll. A Nemzeti Sport korábbi információi szerint ugyanis elképzelhető, hogy a 30 éves Jenner Győrben köt majd ki, ugyanis a szerződését nem hosszabbítaná meg a fővárosi egyesület, ráadásul a helyére már ki is szemelték a kaposvár észt támadóját, Tarmo Kinket.

Most viszont maga Jenner tett pontot az ügy végére, ugyanis az egyik közösségi oldalra feltöltött egy képet, amin két másik ferencvárosi labdarúgóval, Ottennel és Valpoorttal vacsorázik. A képhez azt írta, ez az utolsó vacsorája Budapesten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik