Foci

Bayern: gólbíró-technológiát a Bundesligába!

A Bayern München azt sürgeti, hogy a német labdarúgó-bajnokság élvonalában vezessék be a gólbíró-technológiát.

A bajor klub mindezt négy nappal azután kezdeményezi, hogy a Német Kupa döntőjében a játékvezető a javára tévedett, amikor a második félidőben nem adta meg a Borussia Dortmund szabályos gólját, ugyanis a Bayern védője már a gólvonalon túlról szabadított fel. A finálét – gól nélküli döntetlent követően – hosszabbításban 2-0-ra nyerte a bajnokságban is aranyérmes gárda.

“A minél korábbi bevezetést támogatjuk, hogy ezáltal megvédjük a bírókat az ilyen súlyos tévedésektől. Elviselhetetlen a helyzet, mivel a bírók számára nincs visszajátszási vagy lassítási lehetőség” – mondta Karl-Heinz Rummenigge, a csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezető testületének elnöke.

Fotó: Europress foótügynökség

A német első és másodosztályú klubok március 24-én szavazhattak a gólbíró-technológia bevezetéséről, de a 18 élvonalbeli gárdának csak a fele – köztük a Bayern és a Dortmund – támogatta a bevezetését, míg a másodosztályból mindössze hárman voksoltak igennel, a többi egyesület a többletköltségekre hivatkozva utasította el a javaslatot. Az indítvány elfogadásához kétharmados többségre lett volna szükség.

A Bayern most azt javasolta, hogy csak az élvonalban legyen gólbíró-technológia, így megkímélnék a másodosztályú klubokat a kiadásoktól.

Videó – A meg nem adott gól

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik