Foci sport

Meccs közben omlott le a lelátó

Az Osasuna-Betis spanyol bajnoki találkozót egy baleset miatt kellett félbeszakítani.

A hírek szerint a 12. percben a pamplonai lelátó korlátja, illetve első sora leszakadt, így több néző beesett a pályára. Súylos sérültekről egyelőre nem tudni, de a meccset azonnal megállították, majd közel 20 perc után folytatták a csapatok.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Több szurkolót a helyszínen kellett ellátnia az orvosi stábnak, kettőt pedig hordágyon vittek le a gyepről, de kórházba senkit sem kellett szállítani.

A meccset egyébként meg kell nyernie az Osasunának ahhoz, hogy a csapat bent maradjon az első osztályban.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.