Foci

Áll a víz a Pancho Arénában, elmarad a PFLA-DVSC

Nem tudják pénteken megrendezi a Puskás Akadémia és a DVSC-TEVA mérkőzését a labdarúgó OTP Bank Ligában.

A 29. forduló nyitótalálkozójára a felcsúti Pancho Arénában került volna sor 19 órától, Bognár Tamás játékvezető azonban úgy ítélte meg, hogy nem lehet futballozni a felázott pályán.

A játéktéren a nagy esőzések miatt a kezdés tervezett időpontjában állt a víz, ráadásul továbbra is esett az eső.

Fotó: MTI

A játékosok nem is mentek ki melegíteni a szokott időben, majd a bíró 18.50-kor ellenőrizte utoljára a játékteret, és akkor döntött a halasztásról.

Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője a két klub és a szövetség illetékeseinek egyeztetését követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az újrajátszás időpontjáról egyelőre nem született döntés, arról a versenybizottság határoz, várhatóan a hétfői ülésén.

Az elmaradt találkozóval kapcsolatban megjegyezte: a csapat hazautazik és készül a következő mérkőzésre.
Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője közölte, hogy ők is a következő találkozóra összpontosítanak, a hétvégén is lesznek edzéseik.

Fotó: MTI

Végh Gábor, a Pancho Aréna játékterét építő Pharos ’95 Kft. ügyvezetője szerint a problémát az okozta, hogy a hatalmas vízmennyiség nagyon rövid idő alatt zúdult le, és a talaj nem bírta átereszteni. Hangsúlyozta: a pálya alatti csövezés bármekkora vízmennyiséget el tud nyelni, amennyiben a föld átereszti

Megjegyezte: ilyen mennyiségű és intenzitású eső után Európa egyetlen pályáján sem lehetne mérkőzést rendezni.

A felcsúti stadiont a Puskás Suzuki Kupa fináléjával avatták fel április 21-én, ahol a Puskás Akadémia 1-0-s vereséget szenvedett a Real Madridtól. Az első bajnoki találkozót szűk egy héttel később játszotta a Puskás Akadémia első csapata a Videoton ellen, a meccs 3-1-es fehérvári sikert hozott.

Olvasói sztorik