Foci

Német válogatottal erősödött a Fradi

A zöld-fehérek öregfiúk csapatába hétfőn pályára lépett Thomas Doll, az NB I-ben a dobogóért és egyben a nemzetközi kupaszereplésért küzdő első keret edzője.

Egy hete beszámoltunk róla, hogy Thomas Doll ugyan megjelent az ESMTK ellen 3-0-ra megnyert találkozón, de akkor még nem tudott pályára lépni, lévén nem érkezett meg a játékengedélye Németországból.

Nos a hétfő délutáni BVSC elleni mérkőzésen már semmi akadálya nem volt a 29-szeres NDK és 18-szoros német válogatott bemutatkozásnak. Doll rögtön a kezdőben kapott helyet Az  FTC az Ulicska – Szűcs M., Milovanovic, Keller, Bubcsó – Nyilas, Kapic, Lipcsei, Deszatnik – Doll – Wukovics összeállításban lépett pályára és 2-0-as félidő után simán 4-0 arányban nyert.

“Hat hónapja nem futballoztam, most egy félidő elég vol. Élveztem a játékot, remek játékosok alkotják a csapatunkat, jól járattuk a labdát, és megérdemelten jutottunk kétgólos előnyhöz. Ha időm engedi, mindig jövök játszani, hiszen nem csak remek csapatot, hanem remek közösséget is alkot a Fradi öregfiúk” – mondta a fradi.hu-nak a meccs után a német tréner. 

A második félidő derekán újabb „újoncot”avatott a Fradi: az aktív pályafutása során kapusként szerepelt Ralf Zumdick, élvonalbeli csapat másodedzője is beállt, méghozzá előretolt csatárként, amit meghálált – a meccs hajrájában egy gyönyörű fejessel 3-0-ra növelte előnyünket, majd adott egy gólpasszt Lipcseinek, aki higgadtan beállította a 4-0-s végeredményt.

Ajánlott videó mutasd mind

Hatalmas rágcsálók jelentek meg Budapesten

Több tucat példányuk él a fővárosban, a szakértő szerint egyre több megtelepedésre alkalmas budapesti területet foglalnak el. Az eurázsiai hód a maga 100-120 centijével, 25-30 kilójával a világ második legtermetesebb rágcsálója és itt él velünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73886068, Ola Rosling interj˙, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.