Foci

Kaján triplája is kevés volt: kupagyőztes az MTK

A Jet-Sol Liga Női Labdarúgó NB I előző fordulójában a Magyar Kupa-döntő főpróbáját a Ferencváros nyerte meg 4-3-ra, azonban a kupadöntőben az MTK bizonyult jobbnak, a kék-fehéreknek hétgólos mérkőzésen sikerült elhódítaniuk a serleget.

Pedig a találkozó 21. percében a Fradi szerzett vezetést. Kaján Zsanett egy kiugratást követően kicselezte Szőcs Réka kapust, és bal oldalról a kapuba gurított.  A Ferencváros védekezése a félidő további részében nem működött tökéletesen, három gólt is lőtt az MTK: Nagy Lilla kétszer is betalált, majd Pádár Anita egy kiugratást követően jobbal a hosszú sarokba lőtt, megszerezve pályafutása 599. találatát – írja az mlsz.hu.


Fotó: MTI

A második játékrész felettébb izgalmasan alakult. Az MTK a 71. percben tovább növelte előnyét Hummel-Smuczer góljával, azonban ezt követően felébredtek a zöld-fehérek, és megmutatták, hogy van tartás a csapatukban.

A 75. percben Kaján Zsanett ismét betalált a találkozón, méghozzá nem is akármilyen módon, hiszen szöglete érintés nélkül vágódott Szőcs Réka kapujába. A 85. percben egy gólra olvadt az MTK előnye, amikor Diószegi cselezett befelé a tizenhatoson belül, majd a labda egy blokkolt lövés után Kaján elé került, aki 5 méterről higgadtan a hálóba helyezett, kialakítva a végeredményt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Dallas
Year: 1980
Director: Irving Moore
Victoria Principal
Patrick Duffy
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.