Foci

Husztit nem érdekli a büntetés, akkor is pihenni megy

Értetlenül áll a német élvonalbeli Hannover 96 azelőtt, hogy magyar labdarúgója, Huszti Szabolcs önkényesen szabadságra ment.

“A középpályás bejelentette, hogy a május 19-ig hátralévő négy tesztmérkőzésre sem tér vissza Hannoverbe” – közölte az egyesület, amely nem fűzött további hivatalos kommentárt a történtekhez.

A magyar légiós állítólag már a hétvégén tudatta társaival, hogy beszünteti az edzéseket.

“Egyenesen megmondtam, hogy fizikailag és szellemileg is kimerültem ebben a rendkívül hosszú idényben, amelyben bár a csapat legeredményesebbje lettem tíz góllal és kilenc gólpasszal, sokáig a kiesés ellen küzdöttünk, és sok kritikát kaptunk” – nyilatkozta a FourFourTwo.hu szaklapnak Huszti, aki hozzátette, miután kiharcolták az élvonalban maradást, jelezte a vezetőknek, hogy nagyon elfáradt és a bajnokság után lekötött barátságos meccseket nem tudja vállalni.

Fotó: Europress fotóügynökség

“Természetes és jogos, ha ezért megbüntetnek, vállalom a felelősséget és a következményeket is, megértem és elfogadom a büntetést, a szurkolók csalódottságát” – jelentette ki a 31 éves futballista, aki a június 26-i első edzésnapra ígéri visszatérését Hannoverbe.

“Ez teljesen elfogadhatatlan és sértő a klub és csapat számára” – mondta Martin Kind klubelnök, aki szerint elképzelhető, hogy Huszti ki akarja provokálni a szakítást.

“Tudja, hogy közeleg a karrierjének a vége, és sok ország van, ahol nagy összegeket kereshetne” – tette hozzá.
A magyar játékos ezzel kapcsolatban azt mondta, egy évig még érvényes a szerződése, de örömmel venné a Hannover hosszabbítási szándékát.

“Nagyon szeretem ezt a csapatot, akár a visszavonulásomig is játszanék itt, azonban meg kell hallgatnom minden további ajánlatot is” – mondta Huszti.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.