Dani Alves meglebegtette a távozását

Daniel Alves, a Barcelona védője esetleges nyári távozásáról beszélt. Persze szóba ejtette a bajnoki címet is, amely nélkül „katasztrófa” lenne a szezon.

„Nagyon nehéz esélyt kapni arra, hogy a Barcelonában szerepelhess, és az emberek, ha tetszik, ha nem, részese vagyok a klub történelmének. Energiára van szükségem ez az, ami motivál” – mondta a brazil.

A 31 éves hátvéd 2008-ban csatlakozott a Barcelonához a Sevillától, akkor egészen elképesztőnek tűnő 29 millió eurós átigazolási díjért cserébe, ám az elmúlt években nyújtott kiemelkedő teljesítményéért megszolgálta a katalánoknak az érte fizetett összeget, miközben négy bajnoki címet, két Bajnokok Ligája-elsőséget, valamint klubvilágbajnokságot nyert a gránátvörös-kék csapattal.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Az őt, az elmúlt időszakban ért kritikákról a követketőképpen fogalmazott:

„Az emberek nem ilyen eredményekre számítottak, és valakit megkellett találniuk, így meg is találtak. Hiszek az energiában, ezeket most feléltem és ha negatív energiákat kezdesz termelni, a dolgok rosszul mennek majd. Ha ez nem változik, talán távozni fogok.”

A bajnoki címért folytatott harcban, ahol a hétközben csak döntletlent elérő Real Madrid megtorpant, de a listavezető Atlético Madrid mögött még mindig 3 ponttos hátrányban lévő Barcelona csak egyet remélhet, hogy az utolsó fordulóban – amikor otthon fogadják az Atleticót – győznek, és elhódítják a 23-ik bajnoki címüket.

„Ha nem nyerjük meg a bajnokságot, akkor ez a szezon katasztrofális lesz. Túl sok lehetőséget kapunk, nem hagyhatjuk, ezeket elúszni. Bízom a csapatban és garantálom, hogy nem okozunk csalódást.”

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hungary's Prime Minister Victor Orban addresses a press conference at the end of a European People's Party (EPP) meeting at the European Parliament in Brussels on March 20, 2019. - The Fidesz party of firebrand Hungarian Prime Minister Viktor Orban was hit with a temporary suspension from the European People's Party. Fidesz had faced expulsion after running a controversial billboard campaign that accused European Commission head Jean-Claude Juncker and liberal US billionaire George Soros, a bete-noir of Orban, of plotting to flood Europe with migrants. (Photo by EMMANUEL DUNAND / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.