Foci

Az MTK győzelmével marad az élvonalban

Az MTK Budapest hazai pályán 2-1-re legyőzte a Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Az MTK-nak matematikailag még nem volt biztosítva a helye az NB I-ben a következő idényre, így a kék-fehérek kötelező volt a győzelem, de hasonló cípőben járt a Puskás Akadémia is, mivel a felcsúti együttest mindössze öt pont válaszotta el a 15. Mezőkövesdtől.

A pénteki meccsen egyik csapat sem diktált nagy tempót, bár a hazaiak voltak kezdeményezőbbek, vezetést mégis egy öngóllal szereztek: a 36. percben Szekeres szerencsétlen mozdulattal vette be saját kapuját.

Fotó: MTI

A fordulás után növelte előnyét az MTK, egészen pontosan Horváth Zsolt küldött a hálóba egy Hajdúchról kipattanó labdát. A hajrában magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Puskás Akadémia, de az erejükből csak a szépítésra futotta.

A vendégeknek így még maradt izgulni valójuk, az MTK viszont kilenc pontos előnyre tett szert a kövesdiek előtt, vagyis biztosan az NB I-ben indulhatnak jövőre is.

Eredmény – OTP Bank Liga, 28. forduló

MTK Budapest – Puskás Akadémia 2-1 (1-0)
gólszerző: Szekeres (36., öngól), Horváth Zs. (47.), illetve Lencse (77.)
sárga lap: Horváth Zs. (47.), Poór (48.), illetve Tóth I. (83.), Vaszicsku (91.)

MTK Budapest: Hegedüs – Nagy T., Kálnoki Kis, Vukmir, Poór – Vass Á., Kanta, Pölöskei (Pintér, a szünetben) – Vass P., Eppel (Ladányi, 78.), Horváth Zs. (Bese, 66.)

Puskás Akadémia: Hajdúch – Szélesi, Vaszicsku, Szekeres, Tamás – Denkovic (Berki, 58.), Tóth II. (Tischler, a szünetben), Polonkai, Tóth I., Szakály D. (Czvitkovics, a szünetben) – Lencse

Ajánlott videó

Olvasói sztorik