Foci

Ramos elképesztő gólja egy pontra volt elég a Realnak

1-1-es döntetlent játszott a Valladolid otthonában a La Liga 34. fordulójában elhalasztott, és szerda este pótolt mérkőzésén, ezzel minden bizonnyal elúszik a bajnoki címe a Real Madridnak.

Minden jól alakult múlt hét végén a Király Gárda szempontjából, egészen addig, még pályára nem kellett lépniük. Előbb szombat este a Barcelona ikszelt le a Getaféval, majd vasárnap az Atlético kikapott a Levantétól, így nagy esélyt kaptak Carlo Ancelotti fiai.

A riválisok botlását ugyanakkor nem sikerült kihasználnia a fővárosiaknak, ugyanis pontot is csak Ronaldo hajrában szerzett góljával sikerült a házigazda Realnak a Valencia ellen.

Itt volt az idő, hogy kijavítsa hibáját a Madrid, ám a kiesés ellen küzdő Valladolid nem adta könnyen magát.

Fotó: Europress fotóügynökség

Ha bekapott gól nem is, de Ronaldo sérülése már a meccs elején nehéz helyzetben hozta a vendégeket, ugyanis a portugál klasszist a kilencedik percben le kellett cserélni, helyét Morata vette át.

A Real ennek ellenére jól játszott az első félidőben, s ha akcióból nem is, rögzített szituációból sikerült megszereznie a vezetést a madridi különítménynek. A játékrész hajrájában a 16-os előteréből végezhetett el szabadrúgást a Real, Ramos pedig parádésan találta el a labdát, a hazaiak hálóőrének esélye sem volt a hárításra.

A szünet után átadta a területet a Valladolidnak a Madrid, s egészen a 87. percig úgy tűnt, hogy nem fázhat rá erre a taktikára Carlo Ancelotti együttese. Ekkor sarokrúgást végezhettek el a hazaiak, Osorio pedig remekül érkezett és a jobb felsőbe csúsztatott.

A hátralévő időben nem tudott újra előnybe kerülni a Bajnokok Ligája fináléjára is készülő Real, így két fordulóval a bajnokság befejezte előtt négy pont a lemaradása az élen álló Atlético mögött, s két pont a második Barcelona mögött.

Eredmények – La Liga, a 34. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

Valladolid-Real Madrid 1-1 (0-1)
Gólszerzők:
Osorio (87.) illetve Ramos (35.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik