Foci

Hosszabbítást ért a bajnoki arany Párizsban

Egy évvel meghosszabbították Laurent Blanc vezetőedzői szerződését a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatánál.

A játékosként világ- és Európa-bajnok tréner – aki 2010 és 2012 között a francia válogatottat irányította – 2013-ban váltotta az olasz Carlo Ancelottit. Eredeti szerződése 2015 nyaráig szólt, így a módosítással 2016-ig marad.

A PSG a mostani szezonban bajnokságot és Ligakupát nyert, a Bajnokok Ligájában pedig a negyeddöntőig jutott.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A 48 éves Blanc – amint az a PSG közleményéből kiderül – örül, hogy hosszabb ideig folytathatja munkáját “Európa egyik legambiciózusabb projektjében”, a klubelnök Nasszer al-Helaifi szerint pedig “elegáns és hatékony játékstílust honosított meg” a vezetőedző, így “méltányos, hogy megújítják és ismételten kifejezik a bizalmukat” iránta.

A párizsiak egyébként már a 21 órakor kezdődött, Rennes elleni találkozó előtt ünnepelhettek, ugyanis a második Monaco csak 1-1-es döntetlent játszott a Guingamp együttesével, így két fordulóval a vége előtt a hercegségieknek hét pont volt a hátrányuk. Azért Ibráék behúzták a kötelezőt és 

A PSG 1986, 1994 és 2013 után negyedik alkalommal lett bajnok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik