Foci

Giggs nem sírt a búcsúmeccsén

Minden bizonnyal utoljára lépett az Old Trafford gyepére Ryan Giggs és Nemeja Vidics szerda este. Győzelemmel köszöntek el a közönségtől.

Az ikon, Ryan Giggs 27 éve a Manchester United játékosa, 24 éve a klub profi szerződéssel rendelkező labdarúgója. A szerb Nemanja Vidics 2005 óta, azaz kilenc éve oszlopa a United védelmének. A Hull City elleni szerda esti bajnokin játékosként – csereként – mindketten utoljára léptek hazai gyepre.

A Premier League 34. fordulójából elmaradt és bepótolt mérkőzése, nem annyira a 3-1-es hazai győzelemről marad emlékezetes, mint inkább.

Giggs a mérkőzés után búcsúbeszédet is mondott természetesen.

Mondandójának lényege, egyrészt, hogy a köszönetet mondott mindenkinek, másrészt kijelentette: “Tudjuk, hogy nehéz szezonon vagyunk túl. Az eddigi sikerek elkényeztettek minket, de a szurkolók támogatása nem változott. Támogattátok a klubot és a szakmai stábot, és biztos vagyok benne, hogy újabb sikereket szeretnétek látni a következő években. Ma mérkőzés a jövőbe engedett bepillantást. Mindig is lehetőséget adtunk a fiataloknak és látványos futballt igyekeztünk játszani. Van, hogy nem nyerünk, de mindent beleadunk akkor is, ezért kérem: tartsatok ki mellettünk, és visszatérnek a szép idők!”

Hogy hogyan bírta ki könnyek nélkül, azt nem tudjuk.

A mérkőzésről annyit érdemes megjegyezni, hogy az angol labdarúgás 18 éves tehetsége James Wilson duplázni tudott, erre utalt Giggs beszédében. A játékos-edző maga egy gólpasszal járult hozzá a sikerhez. A Manchester United győzelmének köszönhetően még reménykedhet európai kupaindulásban, de csak az EL-ben.

Angol bajnokság, Premier League, 34. forduló, elmaradt mérkőzés, eredmény:

Manchester United-Hull City 3-1 (1-0) (Wilson 31., 61., Van Persie 86., ill. Fryatt 63.)

A bajnokság állása:

1. Liverpool 37 25 6 6 99–49 +50 81
2. Manchester City 36 25 5 6 96–37 +59 80
3. Chelsea 37 24 7 6 69–26 +43 79
4. Arsenal 37 23 7 7 66–41 +25 76
5. Everton 37 20 9 8 59–39 +20 69
6. Tottenham 37 20 6 11 52–51 +1 66
7. Manchester United 37 19 6 12 63–42 +21 63
8. Southampton 37 15 10 12 53–45 +8 55
9. Newcastle 37 15 4 18 42–57 –15 49
10. Stoke City 37 12 11 14 43–51 –8 47
11. Crystal Palace 37 13 5 19 31–46 –15 44
12. West Ham 37 11 7 19 40–49 –9 40
13. Swansea 37 10 9 18 51–53 –2 39
14. Aston Villa 36 10 8 18 39–54 –15 38
15. Hull City 37 10 7 20 38–51 –13 37
16. West Bromwich Albion 36 7 15 14 42–55 –13 36
17. Sunderland 36 9 8 19 38–57 –19 35
18. Norwich City 37 8 9 20 28–60 –32 33
19. Fulham 37 9 4 24 38–83 –45 31
20. Cardiff 37 7 9 21 31–72 –41 30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik