Foci

Megint ötöt gurított a Loki

A listavezető Debrecen sima, 5-1-es győzelmet aratott a Pápa otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, s ezzel továbbra is három ponttal vezet a második Győr előtt a tabellán.

A Debrecen uralta az első félidőt, ám támadásait egészen a hajráig nem tudta eredményesen zárni a szervezett hazai védelemmel szemben. A vendégfölény aztán a 40. percben érett góllá, a DVSC mégsem mehetett előnnyel a szünetre, miután a Pápa egy szöglet után egyenlített.

Fotó: MTI

A fordulást követően gyorsan eldőlt a mérkőzés. A pápai védők óriási hibáját már az első percben góllal büntette Mihelic, majd néhány perccel később büntetőből találtak be a hajdúságiak.

A pápaiak a folytatásban semmilyen veszélyt nem jelentettek a DVSC kapujára, ráadásul a meccset egy kiállítás és egy sérülés miatt kilenc emberrel fejezték be, a listavezető pedig még kétszer betalált, s megérdemelten nyert.

Eredmény – OTP Bank Liga, 27. forduló:

Lombard Pápa Termál FC – DVSC-TEVA 1-5 (1-1)
Pápa, 1500 néző, v.: Kassai

Pápa: Szűcs – Tóth, Csizmadia, Présinger (Maric 58.), Németh – Eszlátyi (Kulcsár 78.), Struhár, Nagy, Sekour – Griffiths, Kenesei (Király 77.)

Debrecen: Novakovics – Mészáros, Máté, Brkovic, Korhut – Bódi, Mihelic (Vadnai 75.), Zsidai, Szakály – Kulcsár (Seydi 73.), Sidibe (Volas 89.)

gólszerzők: Griffiths (44.), illetve Sidibe (40., 54., a másodikat büntetőből), Mihelic (46.), Seydi (87., 89.)

sárga lap: Nagy (51.), Struhár (61.), illetve Szakály (34.)

piros lap: Tóth (73.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik