Foci

Gyorsan elintézte a Paks a Kecskemétet

Az MVM Paks labdarúgócsapata hazai környezetben nyert 2-0-ra a KTE ellen.

Pakson rendezték a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának nyitómérkőzését. A tolnaiak jó előjelekkel várták a Kecskemét elleni találkozót, ugyanis egy hosszú hónapok óta tartó rossz sorozatot sikerült megtörniük a múlt hétvégén, amikor is 4-0-ra nyerni tudtak a DVTK otthonában.

Csertői Aurél csapata jól kezdett, a 9. percben Könyves, két minutummal később pedig Simon Attila vette be a kecskeméti kaput, így hamar megnyugtató előnybe került a Paks. A 20. percben volt az első igazán nagy vendéghelyzet, de Varga fejesét védte a kapus. A folytatásban még egy tizenegyesgyanús szituáció után reklamáltak a vendégek, de a játékvezető sípja néma maradt.

A második felvonásban is többnyire a kecskeméti hálóőrnek, Poleksicnek akadt dolga, de a kapuvédő megoldotta a feladatot. Mivel nem született több találat a meccsen, a Paks 2-0-ra nyert és biztos, hogy a fordulót követően is bennmaradást érő helyen fog állni.

A Paks riválisa, az utolsó előtti helyen álló Mezőkövesd szombaton a dobogóért küzdő Ferencvárost fogadja. A borsodiak jelenleg öt ponttal vannak lemaradva a tolnaiak mögött.

Eredmény – OTP Bank Liga, 27. forduló

Paks, 1000 néző, v.: Farkas

MVM Paks – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 2-0 (2-0)

MVM Paks: Molnár P. – Heffler T., Kovács G., Fiola, Szabó J. – Könyves (Kiss T., 87.), Bori, Kecskés, Windecker, Bartha (Lázok, 90.) – Simon A. (Báló, 77.)

Kecskeméti TE-Phoenix Mecano: Poleksic – Póti, Karan, Varga R. (Gyagya, a szünetben), Farkas A. – Pekár, Eninful (Gréczi, 56.), Savic (Pavicevic, 72.), Vukasovic, Szécsi – Bebeto

gólszerzők: Könyves (9.), Simon A. (11.)

sárga lap: Windecker (42.), Heffler T. (54.), illetve Vukasovic (25.), Bebeto (55.), Karan (67.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik