Foci

Törőcsiket Nógrád megyébe szállítják rehabilitálni

Ma dél­előtt Bercelre szállítják át a budapesti Nyírő Gyula Kórházból Törőcsik Andrást. A Harmónia Rehabilitációs Intézetben és Ápoló Gondozó Otthonban kezelik tovább. Minél távolabb a "haveroktól"...

Az 1953-ban alapított intézmény fenntartója a Nógrád Megyei Önkormányzat. Alapvetően értelmi fogyatékosok, valamint látássérült, illetve vak értelmi fogyatékosok ápolását-gondozását és rehabilitációját biztosítja, de mentálhigiéniás roblémákkal küzdő betegeket is kezelnek itt. Ide kerül a korábbi 45-szörös válogatott futballista – írja a borsonline.hu.

Törőcsik András márciusbana lakása előtt esett el, és olyan szerencsétlenül verte be a fejét, hogy azonnal eszméletét vesztette. Kómába esett, agyműtéten esett át, majd öt nap után ébresztették fel. Azóta orvosi kezelésre szorul.

“Ne beszéljünk mellé, Andrásnak orvosi segítségre van szüksége, beteg, elesett ember. Alkoholizmusából korábban úgy próbálták kisegíteni, hogy játékosmegfigyelői, szaktanácsadói munkakörhöz juttatták. Az nem segített. Egykor a Bayern München-játékosok visszahozták a gödörből a hasonló gondokkal küszködő csapattársukat, Gerd Müllert, ez Andrisnál is sikerülhet. Meggyőződésem, vidéken egy év alatt meggyógyul” – mondta köntörfalazás nélkül a borsonline.hu-nak Jurácsik Mátyás, a lila-fehérek egykori élvonalbeli labdarúgója, az UTE Baráti Kör elnökségi tagja.

A Harmónia Rehabilitációs Intézetben és Ápoló Gondozó Otthon költségtérítéses rendszerben fogadja a rászorultakat, havi 127 ezer forintot kell fizetni a bentlakásért, a kezelésért, az ellátásért. Törőcsik nyugdíja 37-38 ezer forint. A különbözetet Jurácsik támogatók révén kívánja előteremteni. Kíváncsian várjuk, hogy például egykori klubja, az Újpest és az MLSZ köztük lesz-e?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik