Foci

Villámgyorsan felépült Petr Cech

Petr Cech (petr cech, )
Petr Cech (petr cech, )

Könnyen elképzelhető, hogy az egy hete megsérült Petr Cech őrzi majd a Chelsea hálóját szerdán, a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. A londoniak 0-0-ról várják a folytatást a spanyol Atlético Madrid ellen.

Egy héttel ezelőtt, a Chelsea madridi vendégjátéka (0-0) során sérült meg Petr Cech: a cseh hálóőr egy szöglet után paskolta ki a labdát, ám csapattársa, David Luiz nekilökte Raúl Garciát, Cech pedig hatalmasat esett. Akkorát, hogy be sem tudta fejezni a Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonását (a vállát fájlalta), a 18. percben lecserélték, a helyét Mark Schwarzer vette át a kapuban.

„Petr Cech szezonja véget ért. Ne kérdezzék, hogy pontosan miért, de az biztos, hogy ennyi volt” – mondta játékosáról José Mourinho, a Chelsea trénere a múlt keddi meccset követően.


Petr Cech általános meglepetésre felbukkant a Chelsea keddi edzésén
Fotó: Europress Fotóügynökség

Egy hét alatt elég nagyot fordult a világ. Angliai beszámolók szerint ugyanis Cech kedden felbukkant a visszavágóra készülő londoniak edzésén, sőt, olyan maródi játékosok is ott voltak a gyepen mellette, mint a szintén az odavágón lecserélt John Terry, vagy épp Eden Hazard és Samuel Eto’o.

Az újságírók természetesen egyből lecsaptak a cseh válogatott portásra, aki elárulta, rajta semmi sem múlik, ő védeni szeretne szerdán. Most már csak Mourinhóotól függ, hogy játszatja-e legjobb kapusát, vagy azt a Mark Schwarzert kezdeti, aki az Atlético elleni meccsbe is jól szállt be, illetve a Liverpool elleni bajnoki rangadón is lehúzta a rolót.

Szerdán megtudjuk.

Videó – Így sérült meg Petr Cech Madridban:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik