Foci

Januzaj máris válogatott kerettag

Marc Wilmots, a brazíliai világbajnokságra készülő belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Adnan Januzajra, a Manchester United fiatal játékosára is számít a Luxemburg és a Svédország elleni barátságos mérkőzéseken.

A szakember elmondta, szeretné megnézni mit tud a 19 éves futballista, aki ebben a szezonban mutatkozott be a Premier League-ben. Első mérkőzésén, amelyen kezdőként szerepelt, két gólt szerzett a Sunderland ellen.

A koszovói albán szülők gyermekeként Belgiumban született Januzaj nemrég döntötte el, hogy a belga nemzeti csapatban szeretne játszani. Választási lehetősége volt bőven, az angol, az albán, a koszovói, a szerb és a török válogatott is szívesen látta volna soraiban.

Fotó: Europress fotóügynökség

A belgák május 26-án fogadják a luxemburgi csapatot, majd június 1-jén Stockholmban lépnek pályára a svédek ellen. 
A szövetségeknek május 13-ig kell megnevezniük azt a legfeljebb 30 játékost, aki vb-résztvevő lehet, majd a végleges, 23 fős névsort június 2-ig kell közölniük.

A 44 nap múlva rajtoló világbajnokságon a belga válogatott az algériai, az orosz és a dél-koreai csapattal szerepel egy csoportban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik