Foci

José Gomes nyáron elhagyja a Videotont

José Gomes (josé gomes, )
José Gomes (josé gomes, )

A portugál tréner már csak a szezon végéig irányítja a székesfehérvári labdarúgócsapatot.

A múlt héten Kovács Ferenc, a Videoton labdarúgócsapatának tiszteletbeli elnöke volt a Digi Sport Reggeli Start c. műsorának vendége, a székesfehérvári labdarúgóklub korábbi sikeredzője pedig megpendítette, hogy a sokat bírált José Gomes már csak a nyárig irányítja a piros-kékeket. Vasárnap a tréner is megszólalt az ügyben, a portugál a Sport TV Harmadik félidőben elmondta: az idény végén valóban távozik a Viditől.

„Amikor néhány héttel ezelőtt leültünk beszélgetni a Videoton FC felelős vezetőivel, volt alkalmam megbeszélni velük az igazságot. El kell mondani, hogy akkoriban a kritikák, amelyeket kaptam, nagyon agresszívek voltak, és nagyon ellenem irányultak. Amikor körülbelül három hete leültünk beszélni a vezetőkkel, akkor én azt mondtam, hogy annak ellenére, hogy 1+1 éves szerződésem van, ami csak 2016-ban járna le, én így nem akarom ezt a pénzt, nekem így véget ér a munkám az idény végével” – mondta José Gomes.


Egy év lett az 1+1-ből
Fotó: MTI

Gomes honfitársa, Paulo Sousa váratlan távozása után érkezett Székesfehérvárra és ugyan biztatóan kezdett a csapat élén, már hónapok óta nem tündököl a csapata. A bajnokságban speciel jól rajtolt a gárda (ezért van még versenyben a dobogóért), ám az Európa Ligából bántóan korán esett ki az együttes és a Magyar Kupa küzdelmei is idő előtt véget értek a fehérváriak számára.

Ha mindez nem lenne elég, a bajnokság kezdete előtt aranyéremről álmodozó Videoton csapnivaló 2014-es mérlege miatt már csak a harmadik és a dobogó legalsó fokáért is vért kell izzadnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik