Foci

Menekülőre fogta az Almería

Suso (suso, )
Suso (suso, )

Az andalúz labdarúgócsapat idegenben győzte le 2-1-re a mérkőzést kilenc emberrel befejező Espanyolt.

Az már szombaton késő este eldőlt, hogy a Real Betis az egyik focicsapat, amely a szezon végén kipottyan a spanyol élvonalból. Hogy ez a csúfság ne essen meg az Almeríával is, ahhoz még sokat kell tennie az andalúz csapatnak, amely vasárnap az Espanyol otthonában vendégeskedett.

A barcelonaiak kezdtek jobban, egy félidő után vezettek is, azonban a gólszerző Stuanit a második felvonás legelején második sárga lappal kiállították. Húsz percet kellett várni arra, hogy az emberelőnyben játszó Almería betaláljon, Velez egy sarokrúgás után egalizált. Sőt, három minutummal később ismét a vendégek voltak eredményesek, Suso tekert a hálóba szabadrúgásból.

A lefújásig még mind a két oldalon akadtak lehetőségek, de több találat nem született, 2-1-re nyert az Almería – a ráadás percekben még Lopezt is kiszórták hazai oldalról, kilenc emberrel fejezte be a meccset az Espanyol. Az andalúzok ezzel a sikerrel még nem mozdultak el a kiesőzónából, de két pontra megközelítették a már bennmaradást érő helyen álló Getafét.

Eredmény – La Liga, 35. forduló

Espanyol – Almería 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Stuani (42.) illetve Velez (69.), Suso (72.)
Piros lap: Stuani (49.), Lopez (90+2.)

Videó – Suso gólja döntött:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik