Foci

A Pancho Arénában nyert a Videoton

Zé Luis (zé luis)
Zé Luis (zé luis)

A Videoton 3-1-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia otthonában a labdarúgó OTP Bank Ligában.

Először játszott bajnoki mérkőzést a Puskás Akadémia labdarúgócsapata a hét elején átadott Pancho Arénában, az ellenfél a dobogóra hajtó Videoton együttese volt. Valamivel több mint 3600 néző látogatott ki a stadionba.

Mozgalmas első félidőt produkáltak a csapatok, a 20. percben pedig előnyhöz jutott a fehérvári együttes: Szélesi kezére pattant a labda a büntetőterületen belül, Nikolic higgadtan értékesítette a megítélt tizenegyest (0-1). A Vidi tovább növelhette volna az előnyét a 31. percben, de Haraszti hiába vitte el a labdát a kapus mellett, a visszafutó Szekeresbe lőtt. A szünetig a hazaiak csak távoli lövésekkel riogattak.

Fordulás után is a vendégek akarata érvényesült, ám újabb székesfehérvári gól nem született. Ez sokszor megbosszulja magát, így történt ez ebben az esetben is, a 61. percben Tischler egyenlített ugyanis, közelről lőtt a hálóba (1-1) – ki kell emelni a gólpasszos Denkovicot, a cserejátékos szépen verte meg a védőket asszisztja előtt. Nem omlott össze az egyenlítés után a Videoton, ám Nikolic csúsztatása és Zé Luis lövése is elkerülte a kaput.


Zé Luis szerezte a győztes gólt
Fotó: MTI

A 74. percben járt a mérkőzés, amikor Nildo szabadrúgása után Zé Luis maradt üresen, a csatár erősen a földre fejelte a labdát, amely egy pattanás után a léc alá vágódott (1-2). És nem állt le a fehérvári csapat: egy kiugratás után Nikolic állt szemtől szemben a kapussal, a támadó azonban önzetlen volt és kihagyhatatlan helyzetbe hozta az akciót végigkísérő Oliveirát (1-3).

A Videoton az utóbbi hetek mélyrepülése után ezúttal magabiztos teljesítménnyel rukkolt elő és akkor sem kezdett pánikolni, amikor a hazaiak egyenlítettek. A székesfehéráriak megérdemelten nyerték meg a találkozót – egy nappal azt követően, hogy a tiszteletbeli klubelnök, Kovács Ferenc megpendítetteJosé Gomes vezetőedzőt lecserélik a nyáron.

A piros-kékek tartják a lépést a formába lendülő Ferencvárossal, amely a kiesőjelölt Kaposvárt verte pénteken.

Eredmény – OTP Bank Liga, 26. forduló

Felcsút, 3633 néző, v.: Kassai

Puskás Akadémia – Videoton 1-3 (0-1)

Puskás Akadémia: Hajdúch – Szélesi, Vaszicsku, Szekeres A., Tamás M. (Nagy Zs. 72.) – Polonkai (Szakály D. 46.), Tóth II B. – Gallardo (Denkovics 46.), Czvitkovics, Lencse – Tischler

Videoton: Calatayud – Brachi, Juhász R., Vinícius, Stopira – Sándor Gy., Vítor Gomes – Haraszti (Nildo 59.), Nikolics, Álvarez (Kovács I. 84.) – Zé Luis (Oliveira 76.)

Gólszerzők: Tischler (62.), illetve Nikolics (20.), Zé Luis (74.), Oliveira (78.)

Sárga lap: Tamás M. (52.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik