Foci

Mészöly Géza nagykövet lett és célba vette Új-Zélandot

foci a barátságért (foci a barátságért, )
foci a barátságért (foci a barátságért, )

Első alkalommal tartották meg a Foci és Barátság Napját. A Gazprom által elindított Foci a Barátságért program idei nagykövete Mészöly Géza, a kezdeményezésnek hála a Vasas Kubala Akadémia egyik csapata ott lehet a BL-döntőn.

Fővédnökként volt jelen a Vasas Pasaréti Sportcentrumában pénteken Mészöly Géza, aki egy gyermekeket segítő és a labdarúgás üzeneteit, az emberi értékek fontosságát hirdető program mellé állt. Az U19-es válogatott szövetségi edzőjét kérdeztük a programról és aktualitásokról.


Mészöly Géza az U19-es válogatott mellett nagykövete lett a programnak
Fotó: Premier Kommunikációs Iroda

– Megtisztelő volt a program felkérése, főleg azok után, hogy Buzánszky Jenő örökébe léphetek úgymond, hiszen ő tavaly volt nagykövet – így Mészöly Géza. – Ráadásul tudom, mennyire fontos és micsoda löketet adhat ebben a korban egy nagyobb élmény, egy utazás, a labdarúgás egy másik közegének a megismerése. Az, hogy a Vasas fiataljai ott ehetnek  a BL-döntőn, számukra örök élmény marad. Annak idején eljuthattam 1981-ben a River Plate Stadionjába, ahol három évvel korábban a magyar válogatott kikapott 2-1-re az argentinoktól, azt a meccset még gyerekfejjel néztem. 80 ezer néző őrjöngött az utánpótlás-torna megnyitóján, aztán Rosarióban játszottunk. Talán ezeknek az élményeknek is köszönhetően lettem annyira alázatos és elhivatott a futball iránt. Fontos, hogy az élmények segítségével tudjuk a gyerekeket nevelni, ez a program is ebben segíthet. Nem azért álltam tehát a program mellé, mert kimehetek a Vasassal a BL-döntőre, nem fogok, csak a gyerekek mennek.

Könnyebb vagy nehezebb ma egy gyereknek boldogulnia a labdarúgás nevű közegben, mint, mondjuk a 80-as években?

Minden kornak megvan a nehézsége. Nekünk még megvolt a grund jellege a focinak, ha nem is annyira, mint amennyire édesapám esetében. Azt is kell tanítani a gyerekeknek, hogy azzal a másfél órával, amivel lejönnek edzésre, még nem lesznek futballisták. Nekik otthon le kell rúgniuk a vázákat a szobában, aztán ha van lehetőségük, ki kell menniük a parkba. Fontos, hogy a tanulás mellett ne csak a számítógépet nyomják, hanem tényleg futballisták akarjanak lenni, minden porcikájukkal. Egyre több olyan nemzetközi torna van, ahol játszhatnak a fiatalok, már egészen fiatalon, ez borzasztó fontos. Nálunk, a Mészöly Focisuliban már a 2005-06-os születésű gyerekeket nemzetközi tornára visszük, hogy már most osztrák, német gyerekek ellen tudjanak játszani, hogy ne az első korosztályos válogatottal adasson meg ez nekik. Az akadémiák figyelnek erre, így valamivel könnyebb a helyzet, mint régebben.

Mit gondol, a focit körülvevő negatív szemlélet milyen hatással van a srácokra? Legutóbb az U18-as válogatott 2-2-t játszott Gibraltárral, például.

Aki ott volt a gibraltári mérkőzésen, függetlenül a 2-2-től egy óriási élménnyel lehetett gazdagabb, a srácok is. Maga a körítés elképesztő volt, ahogy a gibraltári srácok erőtől duzzadva belevetették magukat az első hivatalos válogatott mérkőzésükbe, vagy ahogy a szurkolók segítették a csapatot. A játékosok a végén elmondták, még nem voltak ilyen meccsen, szinte angol szurkolótáborokat megszégyenítő volt a buzdítás. Nagy élmény volt, meg kellett küzdeni a nehézségekkel, az agresszív gibraltári játékosokkal, a pálya talajával. Igen, 2-2 lett, de a srácok igenis egy nagy futballélménnyel lettek gazdagabbak, és ez fontosabb, mint az eredmény. De itt van a törökök elleni 5-2-es győzelmünk az U19-es válogatottal. Sajnálom, hogy nem tudunk örülni igazán ennek, pedig ma 5 gólt rúgni akármilyen nemzetközi mérkőzésen, nagy dolog. A sajtóban több helyütt megjelent: igen, volt egy ötös, de annyira még ne örüljünk, majd az Eb-góloknak kell örülni. Szerintem minden egyes győzelemnek örülni kell. A gyerekeknek egy más szemléletet próbálunk átadni, hogy bátrak legyenek, legyenek büszkék arra, hogy válogatottak. Sokan kritizáltak, amiért azt mondtam, ez volt életem meccse. Igen, az volt, és ezt a szemléletet próbálom átadni azoknak a srácoknak, akik felhúzzák magukra a címeres mezt. Nem kell azt szégyellni.

Mi a helyzet az U19-es válogatottal? Összeállt már a fejében a keret?

Ezek a felkészülési meccsek fontos állomások, májusban újabb három lesz. Ukrajnát fogadjuk Balmazújvárosban 14-én, szerdán, egy szép pályán, egy kellemes környezetben, remélhetőleg sok nézővel. A törökök ellen kevés néző volt a felcsúti stadionban, az MLSZ marketing-osztálya megnyugtatott, hogy megpróbálnak az Eb-re több ezer nézőt szervezni a mérkőzéseinkre. Szerbiába utazunk aztán 21-én, mind a két ellenfél kijuthat még az Eb-re, így lehetnek ellenfeleink is majd, csakúgy, mint az 5-2-re legyőzött törökök és a ciprusiak is. Lekötöttünk az angol U23-as válogatottal egy meccset a Szusza Ferenc Stadionba, az kicsit nehéz lesz, vannak, akik aggódnak, de remélem, nem lesz sérülés, ezt segítheti elő a magyar játékvezetés. Ami az Eb-t illeti: július 19-én, valószínűleg a Szusza Ferenc Stadionban lesz a nyitómeccsünk, 22-én a Pancho Arénában, és 25-én újra az újpestiek stadionjában játszunk majd.

Mivel még nincsenek ellenfelek, célkitűzés sem biztos, hogy van. Vagy mégis?

A cél fontos, elvárjuk magunktól, hogy a hatba kerüljön a válogatott. Ha ez sikerül, akkor a válogatott kvalifikálja magát a 2015-ös, 24 csapatos új-zélandi világbajnokságra. Az óriási lehetőség lenne ezeknek a játékosoknak.

Meddig tervez az utánpótlás vonalon?

Nagyon szeretném az új-zélandi világbajnokságig mindenképpen folytatni, de most arra koncentrálok, hogy az Európa-bajnokságon minél jobban szerepeljünk.

Egy érintőleges kérdés: mit szól Tajti Mátyás Barcelonába igazolásához?

Nehéz ügy, mert a Reallal van szerződésben a Puskás Akadémia. Láttam többször játszani Matyit, tényleg nagyon tehetséges játékosról van szó. Tudom, hogy nagyon szereti a Barcelonát, ők hívták ki először, aztán ezt meghallotta a Real Madrid, lecsaptak rá, hiszen a két akadémia kapcsolatban van, jelezték, hogy valami előnyt ebből szeretnének kovácsolni. Azt az információt kaptam, hogy a Barcelonánál sokkal inkább odafigyelve fogadták a játékost, mint a Realnál. Azt kívánom, találja meg a helyét, hiszen pár éven belül meghatározó játékosa lehet a magyar labdarúgásnak.

Ha már szóba került a BL-döntő: kik játsszák?

Hihetetlenül tetszik Guardiola felfogása, amit a Bayernnel megvalósított, az fantasztikus. Az utóbbi évtizedekben edző még ilyet nem tett, úgy gondolom, elég csak arra az alázatosságára gondolni, hogy megtanulta a német nyelvet, és arra, hogy így megtanította a Barcánál vallott filozófiát a csapatnak. A Real-Bayern elődöntőt tartom döntőnek, a spanyolok sztárjai kirobbanó erőben vannak, mindkét csapat közel áll hozzám. Nyílt a párharc, mint ahogyan a másik oldalon is, talán Bayern-Chelsea döntő lehet.

A Foci a Barátságért Programról

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Gazprom nemzetközi programjában tavalyhoz hasonlóan idén is a Vasas Kubala Akadémia növendékei lettek a szerencsések. Az U14-es csapat ott lehet a május végi, lisszaboni Bajnokok Ligája-döntőn.

A Foci a Barátságért programban tavaly nyolc, idén már tizenhat ország vesz részt. Minden érintett nemzet egy utánpótlás-együttest küld a BL-döntőnek otthont adó városban megrendezett háromnapos „dzsemborira”.

A gyerekek találkozhatnak a program nemzetközi fővédnőkével, Franz Beckenbauerrel, részt vehetnek egy gyermekfórumon, sőt, magyar kezdeményezésre egy minitornát is rendeznek a csapatok között. Az esemény fénypontja természetesen a BL-döntő megtekintése.

Amolyan hangolásképp rendezték meg a Foci és Barátság napját pénteken, mind a 16 országban: idehaza a Vasas Kubala Akadémia U14-es csapata a Hajdúnánás FK korosztályos csapatával meccselt, így ünnepelt: jelképesen aktusként mindenkire rákerült egy, a programot népszerűsítő karkötő is. Idén egyébként az UEFA a program hivatalos támogatója lett, emellett a FIFA és a nemzeti szövetségek képviselői is melléálltak.

Itthon az MLSZ Grassroots programja biztosította az elvi támogatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik